A guancsok voltak az egyetlen bennszülött nép, amelyről a tudomány úgy tudja, hogy a makaronéziai szigetvilág régiójában éltek az európaiak érkezése előtt. A guancsinet vagy acsinet kifejezés szó szerinti jelentése „tenerifei ember" (a guan, mint személy és a csinet, mint tenerife szavakból).
Ősi kultúrájuk csak nyomokban maradt fenn, ilyen például a La Gomera szigeteken használt „füttyös" el silbo nyelv.
Az őslakosok nagy része kihalt a Kanári-szigetek spanyol gyarmatosítása során körülbelül időszámításunk szerint 1400-ban, egy részük pedig beolvadt a helyi lakosságba.
A HeritageDaily online tudományos portál beszámolója szerint guancsokról szóló, egyik legkorábbi beszámoló a Krisztus után 1150 táján Muhammad al-Idrisi arab földrajztudóstól származik, aki a Nuzhatul Mushtaq nevű könyvben említi őket, amelyet II. Roger szicíliai király számára írt, és amelyben al-Idrisi részletesen ír az Atlanti-óceánon tett utazásáról.
A szöveg az olvasó élé tár „egy falut, amelynek lakói gyakran szőke hajúak voltak, hosszú és lenhajú, és ritka szépségű nők", miközben a guancs férfiakat Al-Idrisi „magasnak és vörösesbarna bőrűnek" írja le.
A Nuria Álvarez régész által vezetett új tanulmány részeként a kutatók úgynevezett Guanches-barlangokat találtak San Cristóbal de La Laguna, El Rosario és Los Realejos településeken Tenerifén. Ezek a barlangok megközelíthetetlen szakadékokban, sziklákban vagy kőmélyedésekben helyezkednek el és viszonylag épek, így
új betekintést engednek a barlangok lakóhelyként való funkciójába és a guancsok rituális temetkezési gyakorlataiba.
A guancs nyelvből csak néhány kifejezés, szótári szó maradt fenn, míg az egyes családok által máig viselt ősi törzsfők nevei pozitív hasonlóságot mutatnak a berber nyelvekkel.