Mellkason szúrta élettársát egy dorogi nő

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy dorogi nő összeveszett az élettársával, majd a vita hevében kétszer megszúrta a párját. A férfi erre úgy megrúgta a nőt, hogy eltört a lába.
Vágólapra másolva!

A nő és a férfi 2019 decemberében vesztek össze a dorogi otthonukban.

A vita közben a nő megfogott egy 12 centis kést, és kétszer mellkason szúrta a férfit, mire ő úgy megrúgta, hogy eltört a lába.

A szúrások miatt a férfinak életveszélyes sérülései lettek, a nő lábtörése pedig 8 napon túl gyógyult.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nő 2020 júliusában, egy tokodi ház udvarán, részegen összeveszett az idős és beteg házigazdával.

Egy 125 centis paradicsomkaróval egyszer megütötte a fején.

Az ügyészség a nő ellen életveszélyt okozó testi sértés és könnyű testi sértés miatt miatt emelt vádat, a férfi ellen pedig súlyos testi sértés miatt.

A bíróság a férfit pénzbüntetésre ítélte,

a nőt pedig 2 év börtönbüntetésre, amit 5 év próbaidőre felfüggesztettek.

Az ítélet fellebbezések miatt nem végleges.