Ketten meghaltak, amikor kigyulladt egy idősotthon Csehországban

csehországi idősotthonban
Vágólapra másolva!
Két ember meghalt és több mint ötvenen megsérültek egy idősotthonban történt tűzesetben csütörtök hajnalban a Prága melletti Roztokyban - közölte a prágai mentőszolgálat a Twitteren.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint két sérült állapota kritikus, és az anyagi kár meghaladja a 70 millió koronát (1120 millió forint).

A súlyos sérülteket a kladnói kórházban látják el. Az idősotthonban mintegy 70, Alzheimer-kórban szenvedő beteget ápolnak.

A kora reggeli órákban keletkezett tűzvész okai egyelőre ismeretlenek. Ez a tűzeset egyike a legtragikusabbaknak, amelyek az utóbbi években az ország nyugdíjas- vagy idősotthonaiban történtek - mutatott rá a tűzoltóság közleményben.

Az utóbbi tíz évben két olyan tűzeset volt a csehországi nyugdíjasotthonokban, amelyek két emberéletet követeltek. A Roztokyban pusztító tűznek a mentők szerint azért van olyan sok sérültje, mert a lángok fellobbanásakor a lakók még aludtak.