Több milliót csalt ki magyar nyugdíjasoktól egy szlovák férfi

ez a szlovák férfi csalt ki milliókat két idős embertől Nógrád megyében
ez a szlovák férfi csalt ki milliókat két idős embertől Nógrád megyében
Vágólapra másolva!
A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek egy 37 éves, szlovák férfit, aki a gyanú szerint úgynevezett unokázós csalással idős emberektől csalt ki a pénzt. Bűntársa is volt hozzá.
Vágólapra másolva!

Az első áldozat

Július 2-án kora délután csörgött egy idős asszony otthoni telefonja. Egy férfi volt a vonal másik végén, aki 10-15 millió forintot követelt azzal az indokkal, hogy az unokáját letartóztatták és pénzre van szüksége, mert csak így engedik szabadon.

Amikor az asszony azt mondta, nincs ennyi pénze, a telefonáló közölte, hogy nem baj, akkor szedjen össze annyit, amennyit tud, beleértve az aranyékszereit is.

Miközben az idős asszony folyamatosan beszélgetett a hívóval, egy férfi egy szlovák autóval a házához hajtott. Az asszony kiment a ház elé és átadott neki 50 ezer forintot, meg egy táskát,

amelyben tisztálkodószereken kívül 1 550 000 forint volt elhelyezve.

A 37 éves férfi elhajtott a zsákmánnyal.

A második áldozat

Öt nappal később, július 7-én reggel ugyanez a férfi egy szlovák rendszámú taxi feliratos autóval egy másik idős ember házához hajtott, akitől bűntársa telefonon több millió forintot kért ugyanazzal az ürüggyel, mint a másik áldozatuknál. A becsapott idős ember ezúttal egy táskát adott át a 37 éves férfinek,

amelyben 1 000 000 forint volt.

ez a szlovák férfi csalt ki milliókat két idős embertől Nógrád megyében Forrás: Police.hu

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai július 7-én Bátonyterenye külterületén fogták el a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható szlovák bűnözőt, akit a kapitányságra vittek kihallgatásra. Eközben a szlovák taxiban megtalálták a pénzzel teli táskát, amit lefoglaltak a taxival együtt. A csalással gyanúsított, 37 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték az ügyészeknél letartóztatása indítványozását.

Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot!