Ritka zsiráfikrek születtek a Nairobi Nemzeti Parkban

Vágólapra másolva!
Ritka maszájzsiráfikrek születtek a Nairobi Nemzeti Parkban - tette közzé a kenyai természetvédelmi miniszter Twitter-oldalán kedden. Najib Balala egy fotót is megosztott közösségi oldalán az állatokról.
Vágólapra másolva!

Világszerte csupán maroknyi olyan esetet dokumentáltak, amikor zsiráfikrek születtek, és a legtöbb esetben a borjak nem maradtak életben.

Vadon a zsiráfok 25 évig, fogságban több mint 35 évig is élhetnek.

A világ legmagasabb zsiráfalfaja, a maszáj zsiráf a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vöröslistáján a veszélyeztetett kategóriában szerepel.

A Zsiráfmegőrzési Alapítvány becslése szerint összesen 117 ezer zsiráf maradt a vadonban a világon.

A hosszúnyakú emlősök száma harminc százalékkal zuhant az elmúlt harminc évben, amit az alapítvány "csendes kihalásként" jellemez.

Kenya az otthona a zsiráfok három alfajának: a maszáj, a szomáliai és a Rothschild-zsiráfnak. A kenyai főváros szívétől mindössze hét kilométerre fekvő Nairobi Nemzeti Park egy igazi turistamágnes a gazdag vadvilága miatt.

Az emlősök között a zsiráfok vemhessége az egyik leghosszabb a maga 15 hónapjával.

Borjaik, amelyek magasabbak egy átlagos felnőtt embernél, két métert esnek születésükkör a földig, és alig egy óra múlva már anyjuk körül szaladgálnak.