Vágólapra másolva!
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott az azeri Qarabag vendégeként a BL-selejtező első meccsén. Botka Endre, a Fradi hátvédje szerint otthon nyerni fognak majd, mert nem lesz fülledt a levegő és a gyrossütők sem fognak befüstölni.

"Ez volt az első meccs idegenben, így nem játszhattuk azt, mint Pozsonyban, nem ronthattunk nekik. Okosan kellett, az eredményre figyelve. A csapat minden tagja koncentrált volt, és azt játszottuk, amit kellett. Támadásban erősek, de védekezésben vannak hiányosságaik, úgyhogy bízom benne, hogy otthon nem lesz gond.

– értékelt a találkozó után Botka Endre, a Fradi jobbhátvédje.

Botka Endre szerint okosan játszott a Fradi Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A visszavágót jövő kedden rendezik a Groupama Arénában. A párharc győztesének következő ellenfele a moldovai Sheriff Tiraspol vagy a cseh Viktoria Plzen lesz a BL-selejtező negyedik fordulójában, amelynek mérkőzéseit augusztus 18-án, illetve 25-én rendezik.

A párharc vesztese az Európa-ligában folytathatja nemzetközi kupaszereplését: az ír Shamrock Rovers, valamint az északmacedón Skupi összecsapás győztesével találkozik.