Kiderült, hány ellenőrzést végeztek az árstop kapcsán a hatóságok

Árstop, Magyarország Kormánya, árszabályozás, alapvető élelmiszer, 2022. február 1., 2022.02.01.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet számolt be róla, hogy a boltok egy része nem tartja be az árstopot, így az augusztusig elvégzett hatósági ellenőrzések 14 százaléka tárt fel jogsértést. A legtöbb jogsértés az árakkal volt kapcsolatos, számos esetben viszont a kínálat mennyiségével trükköztek a boltok.
Vágólapra másolva!

Bár az élelmiszerárstop meghosszabbításának hírét korábban úgy kommentálták a hazai kereskedők, hogy elfogadhatónak tartják az intézkedést, és más termékek árának emelése helyett a költségeik lefaragásával próbálják meg az alapvető termékek árának maximálásából kieső hasznot kompenzálni, úgy tűnik, mára egyes boltok igyekeznek kibújni a szabályozás alól.

A kormány az uniós energiaválság nyomán kialakuló infláció megfékezése érdekében döntött úgy az év elején, hogy gátat szab az élelmiszerek áremelkedésének.

Így a liszt, a tej, egyes csirke- és sertéshúsok, valamint a cukor és a napraforgóolaj esetében árstopot vezettek be, vagyis a kereskedőknek előírták, hogy a szóban forgó termékeket február elseje után nem adhatják drágábban, mint 2021. október 15-én.

A kabinet legutóbbi döntésének köszönhetően a magyar háztartások még legalább bő egy hónapig, szeptember végéig élvezhetik a maximált árak adta előnyöket Forrás: Olvasói fotó

Az intézkedés szükségességét a következő napok eseményei nagyban alátámasztották, az orosz–ukrán háború kirobbanását követően ugyanis a korábbinál is jelentősebb áremelkedés söpört végig Európa élelmiszerpiacán.

A kabinet legutóbbi döntésének köszönhetően a magyar háztartások még bő egy hónapig, szeptember végéig élvezhetik a maximált árak adta előnyöket. Így például lényegesen olcsóbban jutnak napraforgóolajhoz, cukorhoz vagy épp csirkemellhez, mint a régiós versenytársaink fogyasztói vagy épp a nyugat-európai vásárlók.

Ugyanakkor míg a lépés kedvez a vásárlóknak, a kereskedőket nem titkolt módon kihívás elé állítja, hiszen az árstopos termékeket normál piaci áron kell beszerezniük, ráadásul a már említett kormányrendelet szerint az árusított mennyiséget is a múlt évi szinten kell tartaniuk. Nem csoda tehát, ha egyes boltok trükközni kezdtek. Egyes esetekben az árakkal ügyeskednek, míg mások inkább a kínálatot fogják vissza.

Illusztráció Fotó: Polyák Attila - Origo

A fogyasztóvédelmi hatóság ugyanakkor február óta folyamatosan ellenőrzi a jogszabály betartását, az elmúlt hónapokban pedig jelentős összegű bírságot szabott ki a csalárd boltokra.

Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából kiderült, hogy

február elseje és augusztus elseje között a kormányhivatalok összesen 2797 hagyományos boltot és 31 online üzletet ellenőriztek.

A hatóság 410 esetben tárt fel jogsértést. A legtöbb esetben – 280 bolt – a hatósági árak betartásával volt probléma, míg 158 üzletben a termékek mennyisége nem volt megfelelő, ötven esetben pedig hiányzott az árstoppal kapcsolatos tájékoztatás.

További részletek a Magyar Nemzet oldalán olvashatók!