Biró Marcell: Szövetségben védjük meg az iskoláskorúakat az Elf Bar-tól

Elf Bar
Elf Bar
Vágólapra másolva!
Az iskoláskorúak védelmét tervezi megerősíteni az Elf Bar-jelenséggel szemben az a szövetség, amely a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) kezdeményezésére jött létre a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) vezető képviselőinek részvételével hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az Elf Bar látszólag veszélytelen. Nincs kellemetlen illata, trendi, gyerekjátékra emlékeztető színes kiszerelése és a dobozán feltüntetett gyümölcsök azt a benyomást keltik, mintha egészséges dolog lenne.

A gyártók leplezetlenül a fiatalokat, nem ritkán a 10-14 éves gyermekeket célozzák meg ezzel a dohánytermékkel.

Az SZTFH éppen ezért tartja fontosnak, hogy a szeptemberi iskolakezdésre egy olyan egységes fellépés jöjjön létre, amely érdemben képes megfékezni az Elf Bar terjedését az iskolák környékén.

Az ülésen a felek megállapodtak arról, hogy a közintézményekben dolgozókat, tanárokat, iskolaőröket felkészítik arra, hogy hatékonyan tudjanak az Elf Bar jelenségről tájékoztatást nyújtani, vagy fellépni, akkor, ha erre szükség van.

Elf Bar. Forrás: elektronikus-cigaretta.hu

A szülők tájékoztatására országos kampányt terveznek a KRÉTA rendszerén keresztül a családszervezetek bevonásával valamint a közösségi médiaplatformokon.

A diákokat pedig az osztályfőnöki órákon és kedvenceik által a korosztályuknál népszerű felületeken figyelmeztetik az Elf Bar veszélyeire.

Az Elf Bar elleni fellépés közös ügyünk, kudarcra vagyunk ítélve, ha az állam mellett ebben a munkában nem vesznek részt a pedagógusok, szülők, családszervezetek és egészségügyi szakemberek.

A közösen létrehozott és minden elhivatott szervezet számára nyitott kerekasztal célja a gyors és hatékony fellépés a gyermekeinket érintő aktuális küzdelemben, valamint a tudásmegosztás és az edukáció összehangolása a későbbi kihívások megelőzésére.

Fontos, hogy szövetségben, hatékonyan dolgozzunk és védjük meg az iskoláskorúakat az ilyen veszélyektől – hangsúlyozta Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának Elnöke.