Véletlenül halálra gázolta a 3 éves kisfiát, észre sem vette mit tett

Ianto Jenkins, halálos baleset, gázolás, Wales, teherautó
Vágólapra másolva!
Egy walesi apa megölte a hároméves kisfiát, amikor a pótkocsis teherautójával véletlenül elütötte őt, miközben felhajtott az útra – írja a Metro.co.uk.
Vágólapra másolva!

A hároméves Ianto Jenkins a nővérével és unokatestvérével biciklizett egy vidéki farmon Efailwenben. A kisfiú édesapja, a 32 éves Guto Jenksins ekkor a teherautójában ült, melynek pótkocsijában földet vitt. Az útra felhajtva azonban elütötte a fiát, ám ezt észre sem vette.

A kisfiú nővére sírva és sikoltozva rohant be a házba, ahol az éppen dolgozó nagybátyjának azt kiabálta:

A nagymamája ekkor kirohant, és először azt hitte, a kisfiú csak leesett a bicikliről, ám közelebb érve látta, hogy már nem él.

Az édesapa megtörten nyilatkozva elmondta, indulás előtt belenézett mindkét külső visszapillantó tükrébe, majd a válla fölött is átnézett, de sehol nem látott senkit, ezért úgy érezte, biztonságosan elindulhat, és felhajtott az útra.

„Lassan és ellenőrzötten indultam el, egyáltalán nem gurultam hátra.

Nem láttam őt annak ellenére, hogy belenéztem a tükrökbe, és alaposan körülnéztem" – mondta a férfi.

Az apa már az úton volt, amikor

a nagymama felhívta, és elmondta neki, hogy Ianto meghalt.

„Életem legszörnyűbb hívása volt. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék Iantóra" – mondta a férfi, aki azt is mondta, az élete végéig együtt kell élnie a bűntudattal.

A rendőrök elmondása szerint a kisfiú halálát súlyos fejsérülés okozta, és a vérnyomok alapján nem a teherautó, hanem annak pótkocsija ütötte el.