Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A három frontról indított villámháború, amelynek célja a heteken belüli totális győzelem, az ukrán kormány megdöntése és Ukrajna demilitarizációja volt, mostanra jól láthatóan állóháborúba ment át, ahol a felek ugyanazokat a területeket foglalják el egymástól olykor rövidebb, olykor pedig hosszabb "nyugalmi" időszakot követően. Az orosz offenzívát ukrán ellentámadás követte, majd Moszkva úgy döntött, hogy felhagy Kijev elfoglalásával, lezárták az északi frontot és Keletre csoportosították át az egységet. Egy részben sikeres déli támadássorozatot követően fontos kikötővárosokat foglaltak el, de továbbnyomulni itt sem voltak képesek, Odessza is még ukrán kézen van.
Így az északi egységek után a délieket is Donyeckbe irányították, ahol sikerült is jelentősebb sikereket elérni, de a frontvonal túl hosszú, és nagyon kevés orosz katona harcol, így az ukránok az amerikai felderítés segítségével jelentős területeket tudtak visszafoglalni az ellentámadások során, mígnem az ukrán hadsereg előre menetele is megtorpant, az oroszok stabilizálni tudták a frontot. Az ukrán ellentámadás viszont arra kényszerítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy bejelentse a részleges mozgósítást, amely 300 ezer új katonával látja el a hadsereget, de ennek hatásai még csak hetek vagy hónapok múlva érződhetnek meg a fronton is, ha egyáltalán.
A háború viszont kétségkívül új szakaszba lépett, ez pedig még biztosabbá vált a Kercsi híd elleni támadást követően.
A Moszkva által terrortámadásként emlegetett esemény egy valóban stratégiai és szimbolikus jelentőségű célpont ellen irányult, ami megmutatta, hogy az orosz hadsereg mellett az elhárításért felelős FSZB-nél is gondok vannak. Az orosz megtorlás viszont nem maradt el, október 10-én a háború kezdeti szakaszai óta nem látott mennyiségű rakétát lőttek ki egyszerre Kijevre, Odesszára, Lvivre, Harkovra és még számos városra.
A csapások fontos vasúti csomópontokat, utánpótlásvonalakat, kommunikációs központokat és erőműveket semmisítettek meg, vagy tettek működésképtelenné.
A száznál is több kilőtt rakéta jól mutatja, hogy a nyugati hatalmak is gyakran osztanak meg teljes bizonyossággal nem helytálló információkat a front állásáról. Már március 24-én jelent meg olyan Reuters cikk, amelyben amerikai szakértők beszéltek arról, hogy az oroszoknak lassan elfogynak a precíziós rakétáik. Áprilisban a Financial Times írt ugyanerről, míg a Yahoo News augusztus végén csatlakozott hozzájuk egy hasonló írással.
A Sky News pedig arról írt a napokban, hogy a Kercsi híd elleni támadás miatt nem lesz üzemanyaga az orosz egységeknek, ami viszont abszurd, hiszen a hídon már újraindult a közlekedés több sávon, valamint a vonatok is újra járnak.
Tény viszont, hogy az orosz hadsereg egyáltalán nem úgy teljesít, ahogyan Moszkva várta, és a világ is túlbecsülhette az oroszok katonai képességeit.
Emiatt eddig példátlan módon az orosz kormányhoz közeli médiában is egyre gyakrabban jelennek meg kritikus hangok, amelyek eszkalációt követelnek, akárcsak a háborúpárti oroszok is, akik gyors és elsöprő győzelmet vártak, most pedig csalódottak. Emiatt kerül szóba orosz és nyugati oldalon is a nukleáris eszkaláció lehetősége.
Angela Merkel korábbi német kancellár nemrég kijelentette, hogy komolyan kell venni Vlagyimir Putyint, amikor az atomfegyverek használatáról beszél, ezt követően pedig kisebb lavina indult a világsajtóban. A pánikszerű hangulatot fokozza, hogy az orosz hivatalos kommunikáció is az elmúlt egy-két hónapban egyre gyakrabban emlegeti a témát, és a nyugati hatalmak is agresszívebb retorikába fogtak ezen a területen.
A brit hírszerzés szerint viszont egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy Putyin az atomfegyverek bevetésére készülne, és a szakértők is egyetértenek ebben. A Meduza a napokban közölte az újság legfrissebb podcast epizódját, amelyben éppen ezt a témát járják körül. Olga Oliker az Európáért és Közép-Ázsiáért felelős kríziscsoport programigazgatója szerint, ha hinni lehetne a fenyegetéseknek, akkor az oroszok már használtak volna nukleáris fegyvereket, hiszen az ukránok lőttek már orosz területeket.
A szakértő megemlíti, hogy Putyin irányítani akarja az eszkalációt, amitől azt reméli, hogy egy bizonyos fokú fenyegetést követően a nyugati hatalmak inkább egyet hátrébb lépnek. Az orosz elnök viszont azt is szereti emlegetni, hogy az eszkaláció nem kontrollálható, vagyis ha elkezdődik, nehéz irányítani, megállítani.
Olga Oliker szerint az ilyesfajta kommunikáció is egy fegyvertényező, amivel Putyin azt jelzi, hogy nem érdemes rálépni a nukleáris eszkaláció útjára.
"Nincs katonai logika az atomfegyverek használata mögött, vagyis a használatuk pusztán arra szolgálna, hogy a másik fél kilépjen a konfliktusból. Ukrajna ráadásul egy nagyon közeli célpont, vagyis a csapás hatásai Oroszországban és Fehéroroszországban is érezhetőek lennének. Lehetetlen kivárni, hogy a szél kedvező irányba fújjon" - húzta alá.
Egy esetleges orosz atomcsapással kapcsolatban több nyugati politikus is "beláthatatlan következményekről" beszélt, sőt volt olyan is, aki megelőző csapással fenyegetett, de kétséges, hogy Ukrajna miatt atomháborút, esetleg a harmadik világháború kirobbanását kockáztatna meg a nyugati világ, de mindez Oroszország számára sem cél.
Mariana Budjeryn, a Harvard, Belfer Center nukleáris fegyverek kezelésével foglalkozó projekt főmunkatársa is egyetért abban, hogy az atomfegyver bevetése több problémát teremt, mint amennyit megold, ezt pedig már a 70-es években is belátták. Ugyan készültek részletes tervek a használatukról egy háborús helyzetben a Nyugat és Oroszország oldalán is, de arra is rájöttek, hogy a konfliktusokat nem lehet így megoldani.
Egy esetleges taktikai atomcsapás Oroszország részéről Budjeryn szerint például a Fekete-tenger fölött történhetne, vagyis nem konkrét célpont ellen, hanem csupán erőfitogtatásként. Ennek sikeressége azonban rendkívül vitatott téma, semmi jel nem utal arra, hogy bármilyen pozitív hozadéka is lenne egy ilyen cselekedettnek, ráadásul nagy a kockázata is, például ha sikertelen a robbantás. Emellett éppen az ellenkező hatást érheti el, mint amit szeretnének, vagyis megmutatja, hogy a harctéren nem áll készen az adott ország - jelen esetben Oroszország - bevetni a fegyvert. Ráadásul ezzel ledöntenék a nukleáris tabut is annak minden negatív következménnyel, pozitív hozadék nélkül.
Katonai célpontok közül nincs sok Ukrajna területén, nincsenek megerősített állások, a hadosztályok sokat mozognak, hogy egyszerre ne legyen túl nagy erő egy területen, vagyis értelmetlen lenne a taktikai atomfegyver bevetése
- magyarázta.
Az orosz nukleáris doktrína a Szovjetunió gyakorlatához képest többször is jelentősen változott, erről beszélt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese is szeptember 27-én, amikor kijelentette, hogy nem blöffölnek, ha Oroszország létezését fenyegetik, akkor minden joguk megvan az atomfegyverhez nyúlni. Egy ilyesfajta fenyegetéshez ráadásul nincs is szükség atomfegyver használatára, hiszen "ha az Orosz Föderáció létezését hagyományos fegyverekkel fenyegetik", akkor is dönthet úgy Moszkva, hogy átlépik a vörös vonalat.
A hidegháború alatt a szovjetek politikai és katonai célokra is használták az atomfegyverek által nyújtott hatalmat. Ugyan gyakran hangoztatták, hogy csak válaszcsapásként vetnék be az ország nukleáris arzenálját, de számos szakértő szerint a szovjeteknek is volt már tervük arra, hogy támadásra használják ezeket a fegyvereket. A birodalom összeomlását követően azonban Oroszország már nem vitte tovább a szovjetek politikáját, amely kimondta, hogy elsőként nem vetnek be atomfegyvert, csak válaszcsapásként.
A háború eleje óta vezető orosz politikusok nyilatkozataiból többször is kiderült, hogy az Orosz Föderáció sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az atomfegyverekre a harcászatban, de főleg elrettentő célokkal.
Az amerikai elemzők szerint ez arra enged következtetni, hogy a jelenlegi orosz doktrína az "eszkaláció a deeszkalációhoz" elvet követi, amely annyit jelent, hogy az oroszok az atomfegyverekkel érnék el egy vesztésre álló katonai konfliktus kedvező lezárását. A 2020 júniusában publikált "Az Orosz Föderáció alapelvei a nukleáris elrettentéséről" című dokumentumban ugyan több opciót említ az atomfegyverek bevetésére, arról azonban nem írnak, hogy ha a hagyományos háborúban vesztésre állnak, használnák-e a nukleáris eszkalációt.
A Congressional Research Service "Russia's Nuclear Weapons: Doctrine, Forces, and Modernization" című tanulmánya felhívja arra is a figyelmet, hogy a 2008-as csecsen és grúz konfliktusok rávilágítottak az orosz hagyományos haderő gyengeségeire, miközben több posztszovjet tagállam is veszélyforrásként lépett elő. Azért is kerülhetett előtérbe az atomfegyverekkel történő fenyegetés, mert Moszkva ettől azt reméli, hogy eltántoríthatja a NATO-t egy esetleges beavatkozástól a regionális konfliktusokba. Emellett a folyamatosan terjeszkedő NATO is komoly biztonsági kihívások elé állította Oroszországot.
Az atomfegyverek bevetésének viszont súlyos ára van, a teljes globális elszigeteltség, ezt pedig az orosz vezetés is tudja. Jelenleg Kína és India bizonyos fokig támogatja Oroszországot, azonban a nukleáris csapás egy olyan vízválasztó lenne, amelyet követően egyetlen ország sem lenne képes Moszkvával bárminemű kapcsolatot fenntartani.
Az orosz nukleáris arzenál a 2000-es évek elején kezdődő modernizációs fázis végén tart, fejlett fegyverekről beszélhetünk, amelyek az egyre fejlettebb amerikai légvédelmi rendszerekre készültek válaszul. Egyelőre viszont rejtély, hogy az oroszok által gyakran emlegetett új típusú interkontinentális és hiperszonikus rakétákból mennyi van és egyáltalán hatásosak-e. Volt már rá példa, hogy papíron jól mutató modern eszközökről derült ki, hogy használhatatlanok, vagy alig van belőlük (T-14 Armata, Szuhoj 57).
A stratégiai atomfegyverek mellett viszont Oroszország komoly taktikai arzenállal is rendelkezik, ezen fegyverek használatával kapcsolatban ráadásul meglehetősen rugalmas elvek vannak megfogalmazva. A taktikai (kis robbanófej, harctéri vagy korlátozott használatra, rövid hatótávú) atomfegyvereket Oroszország használhatja elrettentésre, de akár deeszkalációra is, ha úgy érzi, hogy vesztésre áll, vagy el akarja rettenteni a NATO-országokat egy esetleges beavatkozástól.
Az oroszoknak az interkontinentális ballisztikus rakéták terén 310 áll rendelkezésre, amelyek összesen 1189 nukleáris robbanófej szállítását teszik lehetővé, azonban ezek közül nagyjából 800 aktív és bevethető. Emellett 10 stratégiai tengeralattjáróval rendelkeznek, amelyek 624-700 nukleáris robbanófej szállítására alkalmasak. A nukleáris triád harmadik része a stratégiai bombázókból áll. Az oroszok Tu-160-as és Tu-95MS bombázókat használnak, ezek a Szaratov és az Amurszkaja régiókban vannak elszállásolva.
Az oroszoknak nagyjából 60-70 ilyen bombázójuk lehet aktív és egyenként körülbelül 12 nukleáris cirkálórakéta szállítására képesek.
A stratégiai arzenál mellett az oroszok jelentős mennyiségű taktikai (nem stratégiai) robbanófejjel is rendelkeznek, közel kétezerrel. Ezek nem tartoznak bele az Egyesült Államok és Oroszország között kötött szerződésekben, vagyis nincs korlátozva, hogy hány darab készülhet. Már vannak olyan félelmek is, hogy az Ukrajnában zajló háború következtében újabb fegyverkezési verseny indulhat el, de most a taktikai atomfegyverek területén.
Robert P. Ashley, az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség főparancsnoka már 2019-ben arról beszélt, hogy Oroszország az elkövetkező évtizedben drámai mértékben növelni fogja a taktikai atomfegyver arzenálját. Hozzátette, hogy az oroszok folyamatosan fejlesztik ezeket a fegyvereket, például növelik a hatótávjukat és a precizitásukat annak érdekében, hogy szélesebb körben használható legyen egy katonai konfliktus során.
Oroszország azonban pontosan tisztában van azzal, hogy egy NATO-val folytatott katonai konfliktusból vesztesen kerülne ki. Ezért sincs semmi realitása annak, hogy bevetnék a taktikai atomfegyvereket. Az atomarzenál modernizálása, a taktikai atomfegyverek gyártása inkább arra szolgál, hogy az oroszok képesek legyenek megvédeni érdekszférájukat, és elrettentsék a NATO-hatalmakat és bizonyos esetekben Törökországot és Kínát attól, hogy a klasszikus értelemben vett orosz tengely ügyeibe avatkozzanak.
