Vágólapra másolva!
Hanga Ádám jövő héten már pályán edzhet, a rá következő héten pedig reményei szerint ismét játszhat a Real Madrid kosárlabdacsapatában.

A magyar válogatott kulcsembere a tavaly február óta visszatérő combizomsérülésével kapcsolatban a közmédiának elmondta: túl optimista várakozás volt, hogy szeptember végére, a spanyol szuperkupára már teljesen felépüljön, így ott az elődöntőben alig három percnyi játékot követően ismét megsérült. Hozzátette: ezt követően az orvosok hosszabb, minimum négyhetes rehabilitációt javasoltak számára.

- mondta.

Még egy hetet kénytelen kihagyni Hanga Ádám Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Federico Gambarini

Hozzátette: játékosként úgy érzi, mintha legalább fél éve sérült lenne már, és nehéz megélnie, ahogy társai nélküle kezdték el az idényt. Kiemelte: edzőjével is beszélt már, aki nagyon várja a visszatérését, de tisztában van vele, hogy erre nem kerülhet sor idő előtt, mert akkor ismét kockáztatják a rásérülést.

A Real Madrid kosárlabdacsapata a szezont a spanyol szuperkupa megnyerésével indította - a négycsapatos torna döntőjében hosszabbításban múlta felül a Barcelonát -, majd a bajnokságban háromszor, az Euroligában egyszer nyert, mielőtt a legrangosabb nemzetközi kupasorozat csütörtöki játéknapján elszenvedte első vereségét a 2022/23-as idényben: a katalán rivális otthonában 75-73-ra maradt alul. A madridi csapat jövő vasárnapig még négy mérkőzést játszik.