Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd ellen, amely emberhátrányban fejezte be a meccset. A kispestiek szurkolói dühösen szidták csapatukat a mérkőzés alatt, többször a "k.rva gyenge" rigmust lehetett hallani a lelátóról.

A Honvéd kezdte jobban a meccset, fölényét sarokrúgások és az azok után kihagyott helyzetek jelezték. A félidő közepére kiegyenlítetté vált a játék, a Puskás Akadémia is elsősorban szögleteket követően tudott veszélyt kialakítani a vendégkapu előterében egészen addig,

míg a korábban évekig az ellenfelet erősítő Batik Bence egy beadást kapásból zúdított a kapu bal felső sarkába.

A hazaiak támadásban maradtak, hogy a szünetig megduplázhassák előnyüket, de ez nem sikerült.

Fordulást követően tovább rohamozott a felcsúti gárda és Baluta lövésénél, majd Batik felső lécen csattanó fejesénél igen közel állt az újabb gólhoz. A fővárosiak hármas cserével próbáltak új lendületet venni, ám a támadójátékukból hiányzott az átütőerő.

Negyedórával a vége előtt emberhátrányba került a Honvéd, miután az utolsó emberként szabálytalankodó Bocskay Bertalant kiállította az első NB I-es mérkőzésén bíráskodó Rúsz Márton.

Innentől kezdve nem volt kérdéses a győztes kiléte, a Puskás Akadémia magabiztosan hozta le a hátralévő perceket.

A Honvéd szurkolói a meccsen többször is hangot adtak nemtetszésüknek, a lelátóról sokszor a "k.urva gyenge" rigmust kiabálták a játékosoknak.

OTP Bank Liga, 11. forduló:

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd FC 1-0 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista