Ritkán látható botrány után győzött a Honvéd

CSERI Tamás; SAMPERIO, Jairo akció FOTÓ FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása labdarúgó sportoló SZEMÉLY
Budapest, 2022. október 8. A mezőkövesdi Cseri Tamás (b) és a kispesti Jairo Samperio a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a Bozsik Arénában 2022. október 8-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján a Zalaegerszegi TE hazai pályán 2-0-ra kikapott a Budapesti Honvéd FC-től.

A tabellán 5. Zalaegerszeg a kiesés elöl menekülő kispestiek ellen jó előjelekkel kezdték meg a bajnokság második körét, hiszen a nyitófordulóban 1-0-ra tudtak nyerni a Bozsik Arénában, ráadásul szeptember eleje óta őrizték veretlenségüket.

Az első félidőben a hazaiak futballoztak fölényben, többször is veszélyesnek ígérkező helyzetekig jutottak, ám a kapu előtti pontatlan játék miatt nem tudtak betalálni. A vendégek a játékrész közepén

Zsótér Donát lövése után Lukas Klemenz sarkazásával szerezhették volna meg a vezetést,

ám az addigi legnagyobb lehetőségből sem lett gól.

A félidő utolsó percében aztán Nenad Lukics nagyszerű kiugratását követően

Jairo Samperio vezethette a kapusra a labdát és el is gurította azt Demjén Patrik mellett.

Noha először les miatt érvénytelenítette a találatot a játékvezető, a videobíró ellenőrzése után kiderült, hogy a spanyolhoz képest néhány centiméterrel hátrébb tartózkodott Zoran Lesjak, így a szünetben 1-0-s előnyben volt a Honvéd.

Ricardo Moniz cseréi ellenére a második játékrész sem kezdődött jól a ZTE-nek, hiszen az 53. percben ismét Samperio volt eredményes, miután egy előrevágott labdát egy csel után a rövid alsó sarokba lőtt.

Néhány perccel később egy tömegjelenet alakult ki a Honvéd-tábor előtt, miután

Christy Manzinga vont kérdőre egy le nem fújt szabálytalanságot, a kispesti szurkolók pedig válaszul szidni kezdték a francia támadót.

Emiatt Ricardo Moniz vezetőedző piros lapot érően reklamált a játékvezetőnél, majd lehívta a csapatát a pályáról, és csak néhány percnyi megszakítás után folytatódott a játék.

A hátralévő időben nyugodtabban zajlott a játék – noha Mocsi Attila az ellenfél lekönyöklése miatt sárga lapot kapott –, és a kiegyenlített küzdelemben sokáig nem volt nagy helyzet egyik félnél sem.

A tízperces ráadás elején aztán hatalmas szépítési lehetőség adódott a ZTE előtt: egy levágódó labdát a csereként beálló Szalay Szabolcs bombázott fölé. Ennél nagyobb helyzete később már nem volt a zalaiaknak, akik így

idén először nem találtak be az ellenfél kapujába,

míg a Honvéd szeptember 4-e óta először győzött a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Zalaegerszegi TE–Budapesti Honvéd FC 0-2 (0-1)