Cuki kiskutyára vágyott egy férfi, lopott magának egyet

Vágólapra másolva!
A nagykátai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik egy szentmártonkátai ház udvaráról elloptak két hathetes kiskutyát.
Vágólapra másolva!

Kétségbeesetten hívta a nagykátati rendőröket egy szentmártonkátai asszony szeptember 11-én este, miután a portájáról eltűnt a két fekete kiskutyája.

A 10 ezer forintot érő spitz-puli keverék kölyköket néhány óra múlva megtalálták és a két tolvajt is,

akik magukkal vitték az állatokat, miután besurrantak a ház udvarába. Mindkét kutyakölyköt visszavitték a gazdájához a rendőrök.

Forrás: Police.hu

B. Tibor nem tett vallomást, társa, K. Sándor azonban tagadta a lopást, bár azt besimerte, hogy nagyon vágyott már egy kiskutyára. Hozzátette, barátja adott neki ötletet, hogyan juthatna ingyen egy ilyen kisá állathoz. Elhatározták, hogy ellopnak egyet. Elmentek a helyi házhoz, ahonnan a

társa kihozta a két kölyköt azzal, hogy megosztoznak rajtuk.

K. Sándor először nem mert belemenni a lopásba, rá is kérdezett, hogy

de mire társa azt választolta, hogy „persze", megnyugodott, aztán elmentek a kutyákkal. A nagykátai rendőrök befejezték a nyomozást, vádemelést javasoltak az ügyészeknek - írja a Police.hu.