Vágólapra másolva!
Kedden hat csapat is a továbbjutásért játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, amelynek első játéknapján ezúttal is nyolc mérkőzést rendeznek. A három magyar játékost is foglalkoztató RB Leipzig a már biztos nyolcaddöntős Real Madrid ellen harcolhatja ki a folytatást a legrangosabb európai kupasorozatban. 

Az F csoportban a címvédő Real Madridnak, míg a G csoportban a Manchester Citynek a továbbjutás szempontjából nincs teendője, tekintve, hogy három győzelmet követően az előző fordulóban egy idegenbeli döntetlennel már mindkét együttes biztosította a helyét a legjobb tizenhat között.

Szoboszlai Dominikék a Real Madrid ellen biztosíthatják be a toábbjutást Forrás: NurPhoto via AFP/Rubén de la Fuente Pérez/NurPhoto/Ruben De La Fuente Perez

Az F csoportban ezúttal a három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig követheti a spanyolok példáját, ehhez kedden otthon kell legyőznie a Realt, illetve a Sahtar Donyeck nem szerezhet pontot a Celtic Glasgow vendégeként.

A lipcseiek szombati bajnoki mérkőzésükön úgy mentettek pontot Augsburgban háromgólos hátrányról, hogy már emberelőnybe kerülve a 73. percben kezdték meg a felzárkózást. A találkozót Willi Orbán, valamint Szoboszlai Dominik végigjátszotta, viszont a kapus Gulácsi Péter térdszalagszakadását követően továbbra is hiányzott.

A kedd esti BL-mérkőzés előtt Carlo Ancelotti állt az úságírok elé, az olasz vezetőedző nagyon jó véleménnyel volt a magyar válogatottról és annak játékosairól.

Carlo Ancelotti szeretné bebiztosítani a csoportelsőséget Forrás: AFP/Thomas Coex

"A Leipzig egy nagyon jó játékosokból álló csapat. Követem a magyar válogatottat, nagyon tehetségesek a játékosaik, akik holnap itt pályára lépnek, jól fognak teljesíteni.

Szoboszlai Dominik egy nagyon jó játékos, a jelenléte fontos lesz holnap a csapatának"

– nyilatkozta a négyszeres BL-győztes tréner az M4 Sport ripoterének kérdésére.

A Real Madrid egy pontszerzéssel szeretné bebiztosítani a csoportelsőséget.

A holnapi mérkőzés lehetőséget ad a csoportelsőségre. Célunk, hogy játsszunk egy jó meccset, és zárjuk le a csoportkört"

– mondta.

Carlo Ancelotti vezetőedző minden bizonnyal pihenteti majd a kulcsjátékosait, Federico Valverde, a friss aranylabdás Karim Benzema, illetve Luka Modric kimaradt az utazókeretből. A hazai oldalon Gulácsi, Klostermann és Laimer biztosan nem játszhat, míg a betegséggel küzdő Werner és Halstenberg játéka egyelőre még kérdéses.

A G csoportban a City mögött a manchesteri csapatot kedden vendégül látó Borussia Dortmund látókörébe került a továbbjutás, ami három módon is összejöhet a hazaiaknak. A legegyszerűbb egy német győzelem lenne, míg döntetlen esetén a Köbenhavnnak nem szabad nyernie Sevillában. Adott esetben még a hazai vereség is beleférhet a dortmundiaknak, ha a csoport másik meccse döntetlennel zárul.

Az E csoportban az éllovas Chelsea, valamint a második Salzburg bízhat már most a tavaszi BL-folytatás kiharcolásában, a két csapat utóbbi pályaválasztása mellett játszik kedden.

Az angolok győzelem esetén jutnak tovább, illetve ha az AC Milan nem nyer a Dinamo Zagreb otthonában, akkor nekik a döntetlen is elég, míg az osztrákoknak ebben az esetben is szükségük lenne a három pontra a továbbjutáshoz.

A H csoportban ugyancsak két csapat tervezgethet, a Paris Saint-Germain és a Benfica.

A franciáknak győzni kellene otthon, ami a Makkabi Haifa ellen a papírforma igazolása lenne, de egy döntetlennel is meglehet a továbbjutás, amennyiben a Juventus nem nyer a Benfica vendégeként. A portugálok számára a képlet hasonló, mint a PSG esetében, a hazai győzelem ér BL-nyolcaddöntős részvételt, valamint a döntetlen akkor, ha a Makkabi párizsi győzelmével nem okoz bombameglepetést.

A keddi programból az M4 Sport - 45 perces felvezető műsort követően - 21 órától az RB Leipzig-Real Madrid összecsapást közvetíti élőben.

A keddi program:
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
E csoport:
Salzburg (osztrák)-Chelsea (angol) 18.45
Dinamo Zagreb (horvát)-AC Milan (olasz) 21.00
Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. Salzburg 6, 3. AC Milan 4 (4-7), 4. Dinamo Zagreb 4 (3-5)

F csoport:
Celtic Glasgow (skót)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.00
RB Leipzig (német)-Real Madrid (spanyol) 21.00
Az állás: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 10 pont, 2. RB Leipzig 6, 3. Sahtar Donyeck 5, 4. Celtic FC 1

G csoport:
Sevilla (spanyol)-FC Köbenhavn (dán) 18.45
Borussia Dortmund (német)-Manchester City (angol) 21.00
Az állás: 1. (már továbbjutott) Manchester City 10 pont, 2. Borussia Dortmund 7, 3. Sevilla 2 (2-9), 4. FC Köbenhavn 2 (0-8)

H csoport:
Paris Saint-Germain (francia) - Makkabi Haifa (izraeli) 21.00
Benfica (portugál)-Juventus (olasz) 21.00
Az állás: 1. PSG 8 pont (7-4), 2. Benfica 8 (6-3), 3. Juventus 3 (5-7), 4. Makkabi Haifa 3 (4-8)