Eltiltották egymástól anyát és fiát

Vágólapra másolva!
Egy angliai bíróság közel két évre eltiltotta egymástól anyát és fiát, különben börtönbe kerülnek - írja a Metro.
Vágólapra másolva!

Egy friss bírósági ítélet szerint az 54 éves Tina Lean nem találkozhat közel két éven át, 2024 szeptemberéig 31 éves fiával, Jamie Powerrel, különben mind a ketten börtönbe kerülhetnek.

A szokatlan ítéletet azért hozták, mert az Angliában élő anya-fia párosra rendszeresen panasz érkezett közemberektől, üzletvezetőktől, kórházi személyzettől, illetve más hatóságoktól is. Többször is erőszakosan léptek fel ismeretlen emberek, és egymás ellen is, valamint sokszor úgy hívták ki a mentőket és a tűzoltókat, hogy valójában semmilyen vészhelyzet nem állt fenn.

A bírósági ítélet mindkettőjüknek megtiltja, hogy ugyanazon a helyen tartózkodjanak, vagy arra biztassák a másikat, hogy szegje meg az ítéletet.

A férfinak azt is megtiltották, hogy egyáltalán bemenjen abba az utcába, ahol az anyja él,

vagy szobát vegyen ki a környékén, vagy megfenyegesse a nőt, illetve erőszakosan lépjen fel bárki ellen.