Drámai rajtaütések: elfogták egy kábítószer-terjesztő banda tagjait Békés megyében - videó

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették egy kábítószer-terjesztő hálózat öt tagját, és több fogyasztót is előállítottak - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel.
Vágólapra másolva!

Kedd este Tiszabőről és Orosházáról állítottak elő hét embert. Az orosháziak a gyanú szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen élő kapcsolataiktól szereztek be rendszeresen kábítószereket, amelyeket aztán Békésben adtak el.

Egy tiszabői és egy orosházi férfi, továbbá az élettársaik kerültek őrizetbe.

A nyomozás adatai szerint a férfiak szervezték a beszerzést és az értékesítést, de a velük élő nők is tudtak arról, mit csinálnak, és ha a férfiak nem tudták személyesen átadni a megrendelt anyagokat, ők fogadták a vásárlókat.

Szerda reggel Kétegyházán egy gyulai - de a településen élő - férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint szintén ennek a terjesztői hálózatnak a tagja.

A rendőrök előállítottak több Békés megyei fogyasztót is,

akik ezen az ellátási láncon keresztül szerezhették be a tiltott, bódító hatású anyagokat.

A rendőrök minden gyanúsítottnál kutatást tartottak, és különböző kábítószer gyanúját keltő anyagokat, az adagolásukhoz, csomagolásukhoz szükséges eszközöket találtak. Emellett a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható emberektől feltehetően bűncselekményből származó pénzt, a haszonból vásárolt arany ékszereket, autót is lefoglaltak.