Méregdrága szerszámokra szakosodott egy tolvaj, de nem dolgozni akart azokkal

Vágólapra másolva!
Egy épülő társasházba tört be egy férfi pont egy éve. Szerelvényeket, és munkagépeket vitt el. Emellett egy közel egymillió forint értékű főelosztót is, alkatrészekkel együtt. Ez azonban csak a betöréssorozat első állomása volt.
Vágólapra másolva!

A férfi három nappal később Esztergomban egy parkoló autó ablakát betörte, és onnan szerszámokat lopott.

Még aznap a városban egy építési területre is bement, onnan négy vésőgépet vitt el, úgy, hogy azokat egy szintén onnan lopott talicskán tolta ki.

Három héttel később, Vácon, egy parkoló kocsinak a kerekeit szemelte ki. Már elkezdte lecsavarni az egyik kereket tartó csavart, azonban megzavarták, és el kellett menekülnie.

A férfi ellen napokon belül vádat emelhetnek.