Válságban van Judy házassága

Judy
Vágólapra másolva!
Hetekkel ezelőtt felmerült már, hogy Judy házassága megromlott, de az énekesnő eddig hallgatott.
Vágólapra másolva!

"Nem mondom, hogy nincs probléma.

De amíg van mibe kapaszkodni, amíg látjuk értelmét, addig küzdünk. Óriási szerelem volt a miénk, most is szeretjük egymást annyira, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt. A kislányunk érdekeit is szem előtt tartjuk" - mondta.

Forrás: Judy/Instagram

"Úgy akarjuk elengedni egymás kezét, már ha el fogjuk, hogy senki ne sérüljön. Ha így lesz, azt is el fogom mondani, hiszen nincs abban semmi szégyellni való, ha az ember elfárad. Azt azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy ennek semmi köze a 12 év korkülönbségnek. Mindketten vagyunk olyan bölcsek, hogy igyekezzünk a legjobb megoldást találni. A családállításnak köszönhetően sokat fejlődtem, erősebbnek érzem magam bármilyen döntést meghozni" - árulta el a Borsnak.