Fel akarják törni a szülei Babicsek Bernát telefonját

Babicsek Bernát
Vágólapra másolva!
Kiadatlan dalok lehetnek Babicsek Bernát telefonjában, ezeket próbálják megszerezni a szülei.
Vágólapra másolva!

Szakembernél van az egy éve meghalt Babicsek Bernát telefonja, de egyelőre nem sikerült feltörni – írja a Bors. A készüléken eddig nem hallott dalok lehetnek, Babicsek ugyanis néhány hónappal a halála előtt egy dokumentumban tíz új szerzeményt említett, azok azonban eddig nem kerültek elő máshonnan.

Babicsek Bernát Forrás: Jóban Rosszban/Instagram

"Úgy tudom, a telefonjában tartotta a legújabb dalait. Mindenképp szeretnénk folytatni az életében elkezdett zenei örökséget, hiszen a színészet mellett ez volt az egyik életeleme" – mondta még korábban a Borsnak Babicsek édesanyja, most azonban nem kívánt nyilatkozni, nem cáfolta, de nem is erősítette meg a lap értesülését a telefon állapotáról.