Azt akarja a berlini egyetem hallgatói önkormányzata, hogy ne jelentsék fel az áldozatok a migráns erőszakolót - mert féltik

egyetemi hallgatók órán ülnek
Vágólapra másolva!
A Berlini Szabadegyetem diáktanácsa körlevélben figyelmezteti a női hallgatókat: senki ne tegyen rendőrségi feljelentést a migráns szexuális zaklató ellen.
Vágólapra másolva!

A Berlini Szabadegyetem (FU) hallgatói önkormányzata (AStA) körlevelet adott ki, melyben óvatosságra intenek egy szexuális ragadozóval kapcsolatban. Azt írják: egy férfi többször is szexuálisan zaklatott és fenyegetett női hallgatókat az intézmény területén.

Ugyanebben a levélben „nyomatékosan ajánlják", hogy ha valaki mégis „kapcsolatba kerül vele", ne hívja a rendőrséget, hanem értesítse az egyetem biztonsági szolgálatát.

„Szeretnénk (...) felhívni a figyelmet arra, hogy a rasszizmus által veszélyeztetett személyek esetében a rendőri intézkedés mindig az erőszak fokozott kockázatával jár" – olvasható a körlevélben. A szerzők úgy tűnik, hogy inkább a migrációs hátterű zaklató miatt aggódnak, és kevésbé az áldozatokért.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A berlini rendőrség értetlenül áll az AStA javaslatai előtt. Beate Ostertag szóvivő szerint „ha a szexuális erőszak áldozatainak azt tanácsoljuk, hogy ne tegyenek feljelentést, az hosszú távú következményekkel járhat az érintett személyek lelki egészségét illetően, (...) a bűncselekmény átélése során megtapasztalt tehetetlenség- és kiszolgáltatottság-érzés állandósulhat". Felhívta a figyelmet: a rendőri intézkedés célja az is, hogy másokat megóvjon a zaklató támadásaitól.

A szóvivő bejelentette, hogy már felvették a kapcsolatot az ügyben az egyetemmel.

A rendőrszakszervezet is megdöbbenését fejezte ki a diántanács körlevele miatt:

nyilatkozatuk szerint nem számítottak rendőrellenes kielentésekre „egy ilyen intézménytől", a berlini rendőrség munkájának ilyen színben való feltüntetése pedig „minden alapot nélkülöz, a demokrácia sajátos felfogásáról árulkodik".