Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport információja szerint Bognár György lehet a Paksi FC új edzője.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Bognár György visszatérését már a héten bejelentheti a tolnai klub. A 61 éves szakember visszatérésével az őszi szezonban az NB III-as csapathoz került Böde Dániel szerepe is megváltozhat. A csatár az előző idényben még 32 meccsen szerepelt az élvonalban, három gólt is szerzett, ebben az idényben azonban az NB I-ben csak kétszer állt be csereként, majd a harmadosztályban hét mérkőzésen öt gólt szerzett.

Bognár György irányításával a Paks játszotta a leglátványosabb focit az NB I-ben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bognár György 2020 szeptembere és 2022 májusa között irányította a Tolna vármegyei csapatot.

Az előző szezonban az év edzőjének választották az NB I-ben.

A 61 éves edző azonban a szezon végén nem hosszabbította meg a Pakson lejárt szerződését, visszatért korábbi sikerei helyszínére, és elvállalta a szakmai munka irányítását az MTK Budapest NB II-es csapatánál.

A kék-fehérekkel remekül kezdte a szezont, azonban október végén sorozatban hat nyeretlen bajnoki után a klubvezetés menesztette a csapat éléről.