Már másolja az Apple-szigetet a Realme

Realme dinamikus sziget
Vágólapra másolva!
Kiszivárgott képeken látható, hogyan képzeli el a Realme a maga készülékein az Apple dinamikus szigetének megfelelőjét.
Vágólapra másolva!

Csak idő kérdése volt a szakértők szerint, hogy valamelyik androidos gyártó is bevezesse a dinamikus sziget ötletét, miután az Apple szeptemberben előállt azzal az iPhone 14 Pro modelleken. Azt lehetett tudni, hogy a Xiaomi végez ilyen teszteket, de eddig nem léptek ebbe az irányba.

Realme dinamikus sziget Forrás: onleaks

A szivárgások szerint végül az Oppo alá tartozó Realme lesz az első, amely megpróbálja lemásolni az Apple funkcióját. Mondhatnánk, hogy leklónozza, de azt is, hogy inspirációt merít belőle.

A szivárgások szerint már az MWC-n ott lesz az ezt alkalmazó Realme mobil, egy belépőszintű, C szériás modell lehet, erre maga a Realme vezetője utalt korábban. A funkciók hasonlítanak majd az Apple által kínálatokhoz, a gyorstöltést is itt mutatja majd a rendszer. Az persze rejtély, hogy a rendszerszintű dolgokon túl a külsős appok is hozzáférnek-e majd ehhez a felülethez.