A 21 éves focistát tavaly vádolták meg nemi erőszakkal, több mint egy éve nem is focizott a csapatban. Októberben nemi erőszakkal és testi sértéssel vádolta meg a bíróság, majd idén februárban minden vádat ejtettek ellene, ennek ellenére továbbra is fel van függesztve a klubjánál, az edzéseket sem látogathatja.
Az Athletic szerint az lehet a játékos rehabilitációjának első lépése, hogy ad egy interjút a tévében, majd szép fokozatosan megpróbálhatják visszavezetni a csapathoz, amennyiben kedvező lesz a fogadtatása a tévészerepsnek. Fontos a szurkolók, a szponzorok és a női csapat reakciója, ugyanis sokan egyelőre hallani sem akarnak a játékos visszafogadásáról.
A következő lépés valamilyen terápia lehetne, ha minden jól megy és mindenki úgy érzi, hogy a fiatalembernek meg lehet bocsátani.
Greenwood párja egyébként közben az első gyermeküket várja, és boldogan készülnek a szülői szerepre.
A Sun szerint a csapat menedzsere, Erik ten Hag telefonon beszélt már a focistával, miután ejtették ellene a vádakat.