Újabb politikus lép át Gyurcsány pártjába

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2023. február 5. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő Gyurcsányné és az árnyékkormány miskolci rendezvényén, a színpadon jelentette be, hogy csatlakozik Gyurcsány Ferenc pártjához – számolt be róla az Inforádió. Varga Ferenc a jövőben az árnyékkormány nemzetiségi önkormányzatokért felelős kormánybiztosaként fog dolgozni – közölte közleményében baloldali párt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban több ellenzéki politikus is átlépett Gyurcsány Ferenc pártjába, többek között két párbeszédes, a korábbi országgyűlési képviselő és pártigazgató Kocsis-Cake Olivio és Kenéz István felügyelő bizottsági elnök vagy éppen Juhász Béla sződligeti polgármester és Buzinkay György korábbi elnökségi tag a Momentumból, de említhetjük Molnár Gyulát a korábbi MSZP-elnököt.

Még páran a Gyurcsány-párt friss igazolásai közül: Bodrozsán Alexandra (Momentum), Szilágyi Szabolcs (Jobbik), Erdősi Éva (korábban párbeszédes), Szücs Balázs (Párbeszéd).