Akciófilmbe illő üldözés zajlott Kecskemétnél – videó

Vágólapra másolva!
Egy testvérpár az 5-ös főúton tartott Kecskemét felé, amikor a rendőrök ellenőrizni akarták őket. Az idősebb férfi vezetett, aki részeg volt és vezetnie sem lett volna szabad, mivel eltiltották tőle, úgyhogy inkább menekülni kezdtek. A hajsza közben a férfi átadta a volánt az öccsének, de őt is eltiltották már a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A rendőrök március 14-én akartak leinteni egy autót Kecskemét felé. Csak annyit láttak, hogy a sofőr nem lassít, sőt, gáz ad. A nyomába eredtek a férfinek, aki több életveszélyes manővert is bemutatott.

Egy pillanatban hirtelen áthajtott a záróvonalon és megfordult a négysávos úton.

Így már Lajosmizse felé vette az irányt, de nem jutott messzire, a településen elfogták a rendőrök.

Az autóban egy testvérpár ült. A két férfi menekülés közben helyet cserélt egymással.

Az idősebb fivér vezetett, akinek soha sem volt jogosítványa, részeg volt és az öccsével együtt el volt tiltva a vezetéstől.

Azért adta át a volánt az öccsének, mert úgy gondolta, hogy így csak a testvérét büntetik meg, ő pedig megússza. A 30 éves férfit eltiltás hatálya alatti vezetés miatt hallgatták ki a rendőrök, 36 éves bátyját még amiatt is, mert részegen ült a volán mögé.