A kirúgott Arsenal legenda, Patrick Vieira helyett a klub korábbi játékosa, az ideiglenesen kinevezett Paddy McCarthy irányította a Crystal Palace-t, ám sok örömre nem lehetett, ugyanis Mikel Arteta együttese Martinelli és Saka góljaival már a szünetre magabiztos előnyre tett szert. Az Ágyúsok a fordulás után Trossard révén növelték előnyüket, a duplázó Saka pedig beállította a végeredményt.
Az angol válogatott támadó minden sorozatot figyelembe véve 13 gólt lőtt eddig ebben a szezonban – 12 gólt a Premier League-ben szerzett – ami pályafutása eddigi legjobb mutatója.
Alexis Sánchez (2016/2017-es szezon) óta pedig az első Arsenal-játékos, aki a gólokat és gólpasszokat tekintve is két számjegyű mutatóval bír. Sőt, az idényben eddig ő az egyetlen PL-játékos, akinek ez összejött.
Sikerével az Arsenal jelenleg nyolc pont előnyben van a címvédő Manchetser Cityvel szemben. Sőt, Mikel Arteta irányítása alatt az Ágyúsok először győztek sorozatban hat bajnokin, és tíz fordulóval a vége előtt már elérték azt a pontszámot, amellyel tavaly befejezték a szezont.
A Palace viszont immáron 12 mérkőzés óta nyeretlen a PL-ben, ami a liga legrosszabb rekordja 2023-ban, ráadásul az egyetlen csapat, amely még nem nyert idén: legutóbb 2022. december 31-én tudott győzni, idegenben a Bournemouth ellen 2–0-ra.
Premier League, 28. forduló:
Arsenal-Crystal Palace 4-1 (2-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 36 | 16 | 11 | 9 | 73-61 | 12 | 57 | V D GY GY GY |
7. | Newcastle United | 36 | 17 | 13 | 6 | 79-57 | 22 | 57 | GY V GY GY D |
8. | Manchester United | 36 | 16 | 14 | 6 | 52-56 | -4 | 54 | D GY D V V |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |