Sokan kritizálják Oláh Ibolya egyre furcsább viselkedését

Sztárban Sztár, TV2, szórakoztató műsor, TV, tévé, 2023.01.31. Oláh Ibolya, Till Attila
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár idei évadának egyik legesélyesebb versenyzője Oláh Ibolya, aki tegnap Joan Jettként állt a színpadra és még Gáspár Evelin is támogatta a produkcióját. Az énekesnőnek olyan jól sikerült az előadása, hogy az összesített lista élén végezte, így ő lett az elődöntő napi győztese, de elég szokatlanul reagált a hírre.
Vágólapra másolva!

A közönség nagy kedvence egyértelműen Oláh Ibolya, akitől félő, hogy egyre furcsább viselkedése miatt fordulnak el a nézők. Láthatólag nincs mindig jelen, minta teljesen máshol járna, persze ez lehet a túlterheltség miatti fáradtsága következménye is, mindenesetre most elég sokan hangot adtak a véleményüknek a tegnapi élő show-ban látottak miatt.

Oláh Ibolya az elődöntőben Joan Jettként Fotó: Polyák Attila - Origo

Amikor Till Attila bejelentette, hogy a napi győztes Oláh Ibolya, az énekesnő fel sem fogta, hogy eredményhirdetés van és a közönség szavazatai alapján ő kapta a legtöbb pontot.

Zavarodottan felugrott a páholyból és integetett, majd szerencsétlen módon továbbra is őt mutatta a kamera, így látni lehetett, hogy Gubik Petrához fordult és tőle érdeklődött arról, mi is történt.

Majd versenytársa közölte vele, hogy ő lett a napi győztes és még érdekesebb reakciót láthatott az, aki tud szájról olvasni.

"Mi?" - kérdezi értetlenül Gubiktól, majd feltehetően ennyit mond: "Ó, b*zdmeg!"

Nem tudni, hogy csak meglepetésében csúszhatott-e ki a száján vagy ő is inkább ki akart esni, mint Valkusz Milán is, aki a színpadon sírva kérte, hogy hadd adja át a helyét a kieső Trap kapitánynak.

Amikor Tilla elmondta, hogy ő lett a napi győztes, azt sem tudta, hogy hol van. Mintha fejben egy másik világban lenne. Próbálok erre magyarázatot keresni, de egyszerűen nem megy..." - idézi a Bors az egyik kommentelőt, aki a műsor után ábrándult ki kissé Oláh Ibolyából.

Az ő hangszínét nehéz változtatni, így a hangutánzások sem mennek neki olyan jól. A viselkedése emellett pedig csak hab a tortán" - írta egy másik néző, és még elég sokan csatlakoztak hasonló véleményükkel.