Vágólapra másolva!
Az MTK a labdarúgó NB II 30. fordulójának zárómérkőzésén 2-1-re győzött Győrben. A találkozó 55. percében ijesztő jelenetekre került sor, ugyanis egy ütközés után Zsóri Dániel elvesztette az eszméletét.

Zsóri 0-0-s állásnál kapott egy kiugratást, és a tizenhatoson belül közös erővel sikerült mentenie előle Fodor Ferencnek és Ruisz Barnabásnak.

Az MTK játékosa azonban a lendülettől fejjel nekiesett a kapusnak, és eszméletlenül terült el a földön.

A védők hamar észlelték a problémát, Szujó Attila azonnal jelzett a játékvezetőnek, majd a mentök is a pályára érkeztek, akik hordágyra tették az addigra már magához tért focistát. Végül néhány percnyi ápolás után Zsóri talpra állt, és mozgatni tudta a fejét, a biztonság kedvéért viszont így is elszállították őt a mentök a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházba. Az esetről készült videót ide kattintva tekinthetik meg.

Zsóri Dánielt kórházba kellett szállítani Forrás: mtkbudapest.hu

A meccsen Kovács Mátyás állt be a helyére csereként, akinek később nagy szerepe volt az MTK győzelmében. A 65. percben született első gólnál még Horváth Artúr lőtte 20 méterről, középről a kapuba a kavarodás után lecsorgó labdát, majd a 81. percben Kovács biztosította be a győzelmet a vendégeknek.

A hosszabbításban még a 17 éves Huszár Marcell közeli szabadrúgásgóljával szépített a Győr, a meccs nagy részében fölényben játszó budapestieknek így sem forgott valós veszélyben a három pont megszerzése.

Az MTK a legutóbbi 12 bajnokiján a 11. sikerét szerezte, és őrzi 12 pontos előnyét a tabella feljutást jelentő, második helyén.

Merkantil Bank Liga NB II, 30. forduló:
ETO FC Győr-MTK Budapest 1-2 (0-0)
korábban:
Szombathelyi Haladás-Gyirmót FC Győr 3-3 (0-0)
HR-Rent Kozármisleny - Budafoki MTE 2-0 (0-0)
Diósgyőri VTK-Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)
Tiszakécskei LC-FC Ajka 1-3 (0-3)
BFC-Siófok-Kolorcity Kazincbarcika SC 1-0 (0-0)
Soroksár SC-Pécsi MFC 2-0 (0-0)
Aqvital FC Csákvár-Dorogi FC 1-1 (1-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-Szentlőrinc 2-1 (1-1)
Credobus Mosonmagyaróvár - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-0)

Az élcsoport állása: 1. Diósgyőri VTK 67 pont, 2. MTK Budapest 66, 3. FC Ajka 54