Megbuktatták a Vasas edzőjét, meghalt a magyar olimpikon

Kondás Elemér - Miskolc, DVTK edző
Kondás Elemérnek fel kell ráznia a miskolci csapatot
Vágólapra másolva!
A hát utolsó napja sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg az április 16-án, vasárnap történt legérdekesebb sporthíreket!

Kondás Elemért azután küldték el a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról, hogy gyakorlatilag csak matematikai esélyei maradtak a klubnak az élvonalban maradásra. A kupaelődöntős csúf vereség utáni távozását követően a mostani hétvégén Mezőkövesden tudtak nyerni az angyalföldiek, ezzel is alátámasztva azt, hogy a játékosok akarták megbuktatni őt.

Már Kondás Elemér nélkül szerezte meg idei első győzelmét a Vasas Forrás: vasasfc.hu

Hosszú betegség után, 76 éves korában meghalt Debreczeni Tibor. Az 1972-es, müncheni olimpián a 100 kilométeres országúti kerékpáros csapatversenyben lett hatodik, pontszerző úgy, hogy eredetileg hetedikként ért célba a csapat, de a harmadik időt teljesítő belgákat doppingvétség miatt utólag kizárták. Debreczenit háromszor választották meg az év kerékpárosának, a Csepellel - egyéniben és csapatban - 17-szeres magyar bajnok lett.

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg második helyen álló Lazio csapatkapitánya, Ciro Immobile vasárnap délelőtt súlyos autóbalestet szenvedett Rómában. A villamossal ütköző járműben a focista a gyerekeivel utazott, a későbbi jelentések szerint Immobile jobb oldali 11. bordája eltört a balesetben.

Vasárnap néhány óra leforgása alatt kicserélődött a Bundesliga sereghajtójaként szereplő Hertha BSC vezetőedzője: Sandro Schwartz kirúgása után előbb csak sajtóhír volt, majd később hivatalossá vált, hogy ismét Dárdai Pál ülhet le a berlini kispadra. Ha Dárdainak ismét sikerül megmentenie a Herthát, az már egy olyan tett lenne, amivel szobrot érdemelne.