Újabb részletek a börtönkórházba szállított Lagzi Lajcsi állapotáról

Galambos Lagzi Lajcsi Lajos tárgyalás
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Lagzi Lajcsit épp egy héttel ezelőtt, április 26-án mentő szállította a baracskai börtönbe, ahol az eddigi értesülések szerint egyre rosszabb lett az állapota. A közműlopásért három és fél évre elítélt zenész megpróbálta elkerülni a rá kiszabott letöltendő börtönbüntetését úgy, hogy egészségügyi állapotára hivatkozva kérelmet nyújtott be a halasztásról. A kérelmét másodfokon is elutasították, ami nagyon megviselte, de kénytelen volt bevonulni. Valószínűleg rosszul viseli a körülményeket, ugyanis ma már át kellett szállítsák a Büntetés Végrehajtás berettyóújfalui központi kórházába. Lagzi Lacsi állapotáról most az ügyvédje árult el további részleteket.
Vágólapra másolva!

Börtönkórházba került Lagzi Lajcsi egy héttel a bevonulása után, ugyanis gondok akadtak az étkezésével, állítólag szinte alig eszik a börtönben. Kapcsolattartói szerint érzelmileg jól van, de egészségügyileg egyre rosszabbul, ügyvédje is nyugtalanító dolgokat mondott a trombitás állapotáról.

- mondta szűkszavúan Galambos István, a zenész testvére és egyik kapcsolattartója.

Lagzi Lajcsi ügyvédje ennél több részletet is elárult és megerősítette, hogy a trombitás valóban átkerült a berettyóújfalui börtönkórházba.

Lajcsi alig eszik, amióta bent van és ez nagyban ront az általános fizikai állapotán... A vizsgálatok mindenre kiterjednek, így napokig eltartanak. Ha minden szükséges eredmény megvan, csak akkor szállítják vissza Lajcsit Baracskára. Szeretném elmondani, hogy a büntetés-végrehajtás dolgozói szakszerűen és nagyon emberségesen bánnak Lajcsival, így a család biztos lehet benne, hogy a lehető legjobb kezekben van a szerettük" - mondta a Ripostnak Csontos Zsolt, Lagzi Lajcsi ügyvédje, aki egyelőre nem tudja, hogy meddig tartják kórházban Lagzi Lajcsit.

Lagzi Lajcsi egyre rosszabbul érzi magát a börtönben Forrás: Frizbi TV