Kovács Attila ismertette, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának delegációja az elmúlt két és fél napban különböző érdekeltekkel találkozott, az európai uniós források felhasználását és a jogállamisággal kapcsolatosan tett ígéretek végrehajtását ellenőrzi Magyarországon.
Ez sokkal inkább egy zsaroló missziónak tekinthető. Ez nem egy delegáció, nem egy tényfeltáró bizottság, hanem egy zsaroló misszió
- fogalmazott.
Nem véletlen a látogatás időzítése, ugyanis az európai uniós forrásokról szóló tárgyalások egy újabb mérföldkőhöz érkeztek, a kérdéskörrel kapcsolatosan további döntések születnek a közeljövőben - hangsúlyozta.
Felidézte, hogy hosszú története van a különböző uniós intézmények delegációinak látogatásának Magyarországon.
Elmondható, hogy egy közös nevező van a múltbeli látogatásoknak, mégpedig az, hogy mindegyik egy olyankor volt időzítve, amikor valamilyen fontos döntés született hazánk uniós tagságával kapcsolatban
- fogalmazott.
Többek között ilyen volt a LIBE bizottságnak 2021 szeptemberében történt látogatása, amelyről kijelenthető, hogy a választásokba történő beavatkozási kísérletnek tekinthető - emlékeztetett.
A mostani misszió tulajdonképpen ismét a hazánknak járó uniós források folyamatába történő politikai beavatkozásnak tekinthető, amelyben az Európai Parlament viszi a pálmát. A látogatás egyik fontos, be nem vallott célja, hogy ismételten nyomást gyakoroljanak az Európai Bizottságra, hogy az valamilyen módon akadályozza meg a mérföldkövek magyar teljesítésének elfogadását, és így a források megnyílását - mondta
Ezzel szintet lépett az uniós intézmények zsarolása. A zsarolásnak van politikai része, ideológiai része, van egy pénzügyi része - ismertette. A szintlépés Magyarország tekintetében abban érhető tetten, hogy ez egy háborús zsarolás.
Magyarországot szeretnék belekényszeríteni, belezsarolni a háborúba
- hangsúlyozta.
Mint fogalmazott, a háborúval kapcsolatban Magyarország álláspontja kezdetektől fogva világos. A magyar kormány a brüsszeli ellenszéllel szemben megfogalmazta a helyes álláspontot. A magyar álláspontot a kormány minden fórumon egyértelművé tette: fegyvernyugvás, a tűzszünet és béke.
Kovács Attila utalt az Orbán Viktor CPAC Hungaryn elmondott beszédére. A miniszterelnök ott megfogalmazta a magyar álláspontot.
A kormányfő egyértelműen kijelentette, hogy nem a migrációra, nem a genderre és nem a háborúra.
Emlékeztetett, hogy ezután Daniel Freund, liberális EP képviselő, a hazánkba látogató Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága delegációjának a tagja a beszédre reagálva azt mondta, hogy "no money" (nincs pénz) . Mint fogalmazott, ezzel azt üzente a szélsőliberális képviselő az uniós intézmények nevében, hogy aki nem áll be a sorba és nem mond igent a migrációra, a genderre, a háborúra, az nem kap uniós forrásokat.
Kovács Attila szerint az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság delegációjának látogatásánál kevés arcátlanabb dolog létezik. Mint mondta, a vizsgálat képmutató és kétszínű, figyelembe véve azt, hogy az EP-ben kitört az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botránya, továbbá olyan magyarországi EP-képviselők segítik a delegáció vizsgálatát, akik közvetetten érintettek a botrányban.
Külön kitért Cseh Katalin Momentumos EP-képviselőre, aki az 5 milliárdos csalás ügyében mai napig nem tisztázta magát, ahol a mai napig tart a nyomozás, és az ügyben milliárdos nagyságrendben zároltak vagyont. A hazai ellenzéki segítség minden határon túlmegy - hangsúlyozta.
Elmondta, hogy az uniós intézmények látszólagosan törekszenek a kiegyensúlyozottságra, azonban a gyakorlatban elfogultság érhető tetten. A vizsgálatok során meghallgatták a konzervatív felet is, azonban teljesen figyelmen kívül hagyták a véleményeket - tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy jelen látogatás esetében sincs másként, a delegáció a Nyílt Társadalom kottájából játszik, és a jelentés már a látogatás előtt meg volt írva.
Mint fogalmazott, a magyar álláspont továbbra is világos:
Magyarország továbbra is humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, nemet mond a háború eszkalációjára, a migrációra és a genderre.