A Canon lehet a következő a nagy mobilfotós őrületben, eláruljuk ki csaphat le rá

Canon fényképező
Vágólapra másolva!
Már a Canon is belevág a jelentések szerint a mobilpiaci együttműködésbe, de vajon kivel? Az Apple, a Google, a Sony, esetleg a Honor lesz a befutó?
Vágólapra másolva!

A mobilpiacon számos együttműködést láttunk már a gyártók és a fényképezős cégek között, elég a Leica vagy a Hasselblad, Zeiss nevére gondolni (előbbi a Huawei után a Xiaomihoz társult, utóbbi kettő az Oppót és a OnePlust, valamint a Vivót segíti). Gyakran emlegettek további együttműködéseket is, most pedig a Canon neve merült fel a szivárgásokban.

Canon fényképező Forrás: DPReview

A fenti gyártók értelemszerűen nem jönnek szóba, így a listára az Apple, a Samsung, a Huawei, az ASUS, a Google, a Realme, a Honor, a Sony, a Motorola, esetleg a Nothing neve kerülhet fel. Mivel az Apple, a Samsung és a Google nem az a típusú cég, amely ilyen együttműködésektől remél előrelépést, a szakértők szerint ezeket lehúzhatjuk a listáról. A Sonynak saját kamerás részlege van, abból merít, így az sem valószínű.

Mivel a szivárogtató Kínában él, feltehetően a forrásai is onnan származnak, így pedig esélyes, hogy a Honor, a Huawei, esetleg a Realme lesz a befutó a Canonnal való együttműködésben.