Ferenc pápa megköszönte magyarországi útját a szervezőknek

FERENC pápa
Budapest, 2023. április 30. Ferenc pápa a budapesti Kossuth téren bemutatott szentmisén háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
"Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között" - írta Ferenc pápa levélében, amelyben megköszönte Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének április végi magyarországi útját.
Vágólapra másolva!

A levélben a katolikus egyházfő úgy fogalmazott:

Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a fáradságos munka, kiegészülve a mindennapi lelkipásztori szolgálattal, "bőséges gyümölcsöt fog hozni".

Az egyházfő köszönetet mondott a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik "nagylelkűen és szorgalmasan felajánlották szolgálatukat és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában".

Ferenc pápa a budapesti Kossuth téren bemutatott szentmisén háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette, reméli, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian növekedjenek a Jézus Krisztusba vetett hitben, az egyházhoz tartozásuk örömében és a missziós lelkületben.

Ferenc pápa biztosította a magyar egyházat imáiról, és azt kérte, hogy ők is imádkozzanak érte.

- zárta sorait az egyházfő.

Ahogy arról az Origo is korábban beszámolt Ferenc pápa április 28. és 30. között tett apostoli látogatást Magyarországon.