Vasárnap este kiderül, ki lesz Magyarország szépségkirálynője

Magyarország Szépe, Miss World Hungary, Siófok, 2023.05.30.,
Vágólapra másolva!
Nagyszabású gálaműsorban választják meg június 11-én Magyarország Szépét. A Dunán 19:45-től látható show-ban a döntőbe jutott 16 legszebb versenyző több tourban vonul fel sztárfellépők – mások mellett Nagy Bogi, Tolvai Reni, Lotfi Begi vagy Heincz Gábor Biga – kuriózumnak számító produkcióinak kíséretében. Egy különleges előadás is várja a nézőket, A Dal 2023 győztese, a Titán, a műsor másik döntős csapatával, a Quackkal áll színpadra.
Vágólapra másolva!

Június 11-én este a Dunán tér vissza a világ legrangosabb szépségversenyének nemzeti döntője, a Miss World Hungary.

A nagyszabású élő showműsorban 16 versenyző közül a zsűri dönti el, hogy ki lesz Magyarország szépségkirálynője, ki nyeri el a Miss World Hungary címet és ezzel együtt a jogot, hogy hazánkat képviselje a világversenyen, valamint idén először jószolgálati munkája kiemelt feladataként a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat arca lesz.

A verseny rangjához méltóan a gálaműsorban a korábbi évekhez hasonlóan egyedi, kuriózumnak számító produkciókkal várja nézőit a csatorna. Itt lép fel először az Éjféli járattal az év dala címet elnyerő erdélyi együttes, a Titán és a szintén dalverseny döntős tatai kacsák, a Quack. Különleges duettet ad elő Tolvai Reni Lotfi Begivel, és a Csináljuk a fesztivált! fiatal zsűritagja, Nagy Bogi gyerekkórussal kiegészülő produkciója is hasonlóan izgalmasnak ígérkezik. Kizárólag a gálaműsorban láthatják a négy ismert énekes, Freddie, Vavra Bence, Veréb Tamás és Feng Ya Ou exkluzív előadását. További extra produkciók is várnak a még számos újítással visszatérő Magyarország Szépe 2023 nézőire a Dunán vasárnap 19:45-kor kezdődő show-ban.

Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Mielőtt a 16 legszebb versenyző június 11-én felvonul a Duna élő gálaműsorában, szombaton megismerhetik a nézők a korona esélyeseit. A június 10-én 19:40-től a Dunán látható Magyarország Szépe – A Királynők útja című műsor összefoglalja, hogyan választották ki többszáz jelentkezőből az élő műsorban szerepelő jelölteket, bepillantást enged táborbeli életükbe, felkészülésükbe.

Fotó: Major Kata - Origo

Vasárnap 19:45-től kezdődik a show, amelyben a zsűritagok – mások mellett Rogán Cecília és Sarka Kata versenyigazgatók, valamint Kárász Róbert, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kreatív igazgatója – szavazatainak összesítése után a 16 versenyző egyikének fejére kerül a korona, és megválasztják az udvarhölgyeket.

Idén is átadják a közönségdíjat, a nézők – a határon túlról is – szavazhatnak az általuk legszebbnek ítélt versenyzőre. A nagyszabású gálaműsor házigazdái a közmédia műsorvezetői, Somossy Barbara és Csitári Gergely lesznek. A közvetítés a Médiaklikk.hu oldalon online is követhető.

Magyarország Szépe 2023 | A DÖNTŐ – június 11-én, szombaton 19:45-től élőben a Dunán.