Kórházba került Kozso

Párharc, Kozso
Vágólapra másolva!
Meglepő bejegyzést tett közzé Kozso, akit egy kórházi ágyon fekve fotóztak, elmondása szerint már a műtéten is túl van, már lábadozik.
Vágólapra másolva!

Nem tudni, mi történt Kozsóval, aki minden előzetes beszámoló nélkül egyszer csak a kórházi ágyról, műtős ruhában fekve jelentkezett be a közösségi oldalán. A zenész előtte egyszer sem említette, hogy egészségügyi problémái lennének, valószínűleg sürgős beavatkozást igényelt. A bejegyzésben nem árulta el, hogy mi történt pontosan, de kisebb operáció lehetett, ugyanis hétvégére már fellépéseket tervez.

- írta a kórházban készült fotó mellé, mely alatt nagyon sokan kívántak már jobbulást a zenésznek.