Vágólapra másolva!
Sebastian Coe, a legendás olimpiai bajnok és világcsúcstartó brit atléta, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke avatta fel elsőként a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központ futópályáját magyar atléta gyerekek társaságában.

A sajtótájékoztató előtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Nemzeti Atlétikai Központ tervezőjével, Ferencz Marcellel közösen bemutatták a helyszínt Sebastian Coe-nak. A Nemzetközi szövetség elnöke először köszönetet mondott a honvédelmi miniszternek, és gratulált az építésznek, valamint nyilatkozott a sajtó számára és fontos bejelentést is tett a világbajnokság jegyértékesítésével kapcsolatban.

"Gratulálok az építész zseniális művéhez. Ilyen teljesítmény nem jöhetne létre anélkül, hogy mind a központi kormányzati, mind pedig az önkormányzat részéről teljes támogatást ne kapnának az egész folyamat során. Különös tekintettel szeretnék köszönetet mondani szívem mélyéből az esemény szervezőbizottságának. Elképesztően kiváló munkát végeztek, és át tudom érezni azt a nehézséget, amin át kellett menniük, hiszen ezt a munkát én is végeztem korábban mind világbajnokságon, mind pedig olimpián, szóval tudom, hogy ez nem könnyű.

– mondta a nemzetközi szövetség elnöke.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter üdvözli Sebastian Coe-t a Nemzeti Atlétikai Központ előtt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Magyarországon a Nemzeti Atlétikai Központban készült először a rekortánt felváltó Mondo borítású futópálya, amilyenen például a tokiói olimpián is versenyeztek az atléták. A nemzetközi szövetség elnöke elismerte, hogy a szőnyegszerű új futópálya borítása az egyik legfejlettebb és leggyorsabb a világon.

Mind a kontinentális bajnokságban, mind a Diamond League (Gyémánt Liga)-sorozatban bizonyították már a sportolók, hogy kiváló formában vannak, így a világbajnokságra csak még jobb formában fognak megérkezni. Nagyon remélem, hogy akik szeretnének majd itt lenni a stadionban, én egyike vagyok ezeknek, nem sokára majd a döntőknek lehetnek szemtanúi gyakorlatilag az első naptól kezdve.

Remélem, hogy nagyon lelkes, szenvedélyes szurkolók lesznek itt biztatván a sportolókat, és ne feledjük el, hogy az utóbbi tíz magyar aranyéremből öt kalapácsvetésben szereztetett. Ezen kiváló stadion valószínűleg kimagasló teljesítményre sarkalja majd a résztvevő atlétákat.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökét lenyűgözte a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központ Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke az eseménynek otthont adó új létesítményben csütörtökön arra biztatta a magyar embereket, hogy minél többen látogassanak ki a vb-re, mert történelmi pillanatok részesei lehetnek.

– fogalmazott a brit legenda, aki elárulta, hogy az első napon kerül majd sor a női 10 ezer méteres döntőre, amelyen Sifan Hassan és Letesenbet Gidey is indul, míg a második napon a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét rendezik.

A sportolóként kétszeres olimpiai bajnok és világcsúcstartó középtávfutót már egy évvel ezelőtt is az a megtiszteltetés érte, hogy jelképesen futhatott pár métert a még épülő atlétikapálya talaján. Most pedig ő avathatta fel az elkészült pályát, ugyanis elsőként futhatott egy kört a Budapest Honvéd és a Gödöllői EAC atlétapalántái kíséretében.

Sebastian Coe avatta fel az atlétikai vb futópályáját Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter beszédében emlékeztetett arra, hogy Budapest 1966-ban és 1998-ban már rendezett atlétikai Európa-bajnokságot, de világbajnokságnak most először adhat otthont. A honvédelmi miniszter elmondta, nemcsak a vb-re készült a stadion, hiszen a kilenc napos esemény után visszabontják, és az ideiglenes nézőtér helyén a nagyközönség számára nyitott futókör lesz, pazar kilátással.

Ehhez kell olyan stadiont építeni, ami számtalan innovatív megoldással alkalmazkodik a sportnak ezen fejlődéséhez. Nem csak egy csúcsesemény megszervezésére alkalmas a stadion, hanem Budapest és Magyarország kimagasló sportközpontjává is válik a vb után" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a budapesti létesítményben augusztusban 35 ezren szurkolhatnak a világ legjobb atlétáinak, majd a vb-t követően 15 ezer néző előtt rendezhetnek benne atlétikai versenyeket.

"Látjuk már a listát, 65 nap múlva nagyon komoly világsztárok fognak itt versenyezni. Sportok királynőjének koronája közepén állunk, amely egy mindent kielégítő, korszerű és kifejezetten az atlétika céljára épült intézmény, amely ezzel Közép-Európa legnagyobb atlétikai csarnokává és egyben edzőközpontjává válik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter mond beszédet a Nemzeti Atlétikai Központban Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szervezők több mint 200 nemzet 2000 sportolóját várják Magyarország történetében legnagyobb sporteseményén.

Hivatalosan az augusztusi atlétikai világbajnokság helyszínéül is szolgáló Nemzeti Atlétikai Központ június 17-én nyílik meg, amin a kilátogatók bejárhatják a teljes létesítményt, sőt ráléphetnek és akár futhatnak is a vadonatúj, különleges borítású futópályán, amelyen a világ legjobb atlétái küzdenek majd az érmekért augusztusban.

Az atlétikai vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik.