Jámbor András aktivistájának élettársa is szervezője lehetett a budapesti embervadászatnak

JÁMBOR András
Budapest, 2022. június 13. Jámbor András Imre, a Párbeszéd képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. június 13-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Jámbor András munkatársának élettársa hosszabb időt töltött külföldön és dolgozott abban az innsbrucki kávézóban, amit az osztrák belügyi szervek évek az Antifa-aktivisták gyülekezőhelyeként tartanak számon. Korábban Dobos Krisztina gyanúba keveredett a Budapesten négy napon át zajló, az Antifa által elkövetett brutális embervadászat kapcsán. Az ügyben az alibit akkor az azóta már öngyilkosságot elkövető élettársa biztosította - írta a Magyar Nemzet. 
Vágólapra másolva!

A Metropol alaposan átfésülve azt a sok-sok bejegyzést, amit Egyed András a közösségi médiában maga után hagyott, s kiderítette, hogy az öngyilkosságba menekülő férfi több szálon kötődött a hírhedt, erőszakos akcióiról ismert Antifa-mozgalomhoz.

Jámborhoz köthető Mozgalom

A Jámbor András, a Párbeszéd parlamenti képviselőjéhez köthető Szikra Mozgalom aktivistájának, Dobos Krisztinának a lakásán csaknem háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható.

A lefoglalt adathordozókon hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek.

Jámbor András ktivistájának élettársa is szervezője lehetett az Antifa budapesti embervadászatának Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán még februárban azután tartottak házkutatást, hogy az aktivista nő gyanúba keveredett a Budapesten négy napon át zajló, az Antifa által elkövetett brutális embervadászat kapcsán.

Az aktivistanő ellen nem volt elegendő bizonyíték, így szabadlábra helyezték, majd megszüntették a nyomozást ellene. A Jámbor András párbeszédes parlamenti képviselőhöz köthető Szikra Mozgalom Facebook-bejegyzésében akkor azt állította, hogy az azóta öngyilkosságot elkövető férfi biztosított alibit Dobos Krisztinának. Mint írták: „élettársának állítása alapján a háromból két esetben tanú is van rá, hogy még csak Budapesten sem tartózkodott ekkor."

Nemsokára kiderült: a lakásáról lefoglalt adathordozók a Biatorbágyon, Dobos Krisztinával közös lakásuktól nem messze öngyilkosságot elkövető Egyed Andráséi voltak.

Az Antifa törzshelye

A Metropol szerint Dobos Krisztinával alibit szolgáltató Egyed András hosszabb időt töltött külföldön és dolgozott abban az innsbrucki kávézóban, amit az osztrák belügyi szervek évek óta az osztrák-német Antifa-aktivisták gyülekezőhelyekén tartanak számon.

Forrás: Origo

Jámbor András munkatársa a bejegyzések szerint gyakran megfordult a városszerte hírhedt kávézóban, sőt egy ideig dolgozott is a Lotta Caféban, Innsbruckban. A Metropol szerint ebben a kávézóban szervezhették meg a budapesti Antifa-támadásokat, december 12-ére magyar antifákat is meghívtak a kávézóba.