Alvó férfiakat fosztott ki egy tolvaj Budán - videó

Kifosztás a Móricz Zsigmond körtéren
Vágólapra másolva!
Első fokon 5 év fegyházbüntetést kapott az a többszörösen büntetett, 51 éves férfi,, aki a múlt héten a Móricz Zsigmond körtéren egy bár előtt ellopta két, padon alvó férfi telefonját. Az ügyészek súlyosításbításért fellebbeztek.
Vágólapra másolva!

Az eset június 21-én hajnalban történt, a 11. kerületi Móricz Zsigmond körtéren. A tolvaj felfigyelt a két férfira, akik szórakozás után elaludtak egy padon.

A férfi odalépett, és kihasználva, hogy alszanak, kifosztotta őket.

Az egyik áldozat zsebéből egy 120 ezer forint értékű mobiltelefont vett ki, míg társával egyszerűbb dolga volt: ő a padon, maga mellett felejtette a 200 ezres telefonját, amelyet a tolvaj így könnyedén elemelt. Nem sokkal később a két alvó férfi felébredt és észervette, hogy eltűnt a telefonja.

Egyikük az épp távozó tolvaj után szaladt, és a villamosmegállóban visszaszerezte tőle a telefonját.

A kerületi ügyék a többszörösen visszaestő bűnöző gyorsított eljárásban bíróság elé állították. Ennek eredményeként őt a bíróság váddal egyezően, kétrendbeli kifosztás miatt bűnösnek találta, amiért 5 év fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett.