Ököllel ütötte, a haját tépte és beleverte élettársa fejét egy üvegfalba

ököl (illusztráció)
ököl (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Kapcsolati erőszakkal és garázdasággal gyanúsítják azt a fiatal férfit, aki tegnap délután több ember szeme láttára brutálisan elverte a vele élő nőt Marcaliban.
Vágólapra másolva!

Július 5-én 16 óra körül ékezett egy segélyhívás a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Marcaliban egy buszmegállóban rátámadtak egy nőre. A bejelentő azt mondta, egy férfi

többször arcon ütötte ököllel, megtépte és a fejét is beleverte a megálló üvegfalába,

"ami a környéken tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltett."

illusztráció Forrás: Police.hu

A rendőrök vetettek véget a támadásnak. Már a helyszínen kiderült, hogy egy helyi fiatal, T. Benjamin verte meg az élettársát. A 28 éves férfit bevitték a rendőrkapitányságra, ahol kapcsolati erőszak és garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Eközben áldozata kórházba került, ahol megállapították, hogy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott neki a párja. Emellett arra is fény derült, hogy nem ez volt az első támadás.

A férfi többször bántotta már a nőt.

Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítséghez. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón!