Kiengedték a kórházból a dzsungel-túlélő gyerekeket

Vágólapra másolva!
Kiengedték a bogotái kórházból azt a négy gyereket, akiket egy repülőbalesetet követően csak negyven nap után tudtak kimenteni a kolumbiai dzsungelből - közölte pénteken a dél-amerikai állam családvédelmi hatósága (ICBF).
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla negyven napot élt túl a dzsungelben négy gyerek.

A jó egészségben lévő testvéreket, akik több, mint egy hónapot töltöttek orvosi megfigyelés alatt, csütörtök este egy gyermekotthonban helyezték el a tájékoztatás szerint.

Az anyai ágú nagyszülők időközben kérvényezték a felügyeleti jogot.

A 13, 9, 4 és egyéves testvérek anyja meghalt a kisrepülő lezuhanásakor.

A Cessna 206-os május 1-jén szenvedett szerencsétlenséget vélhetőleg hajtóműhiba miatt hét utassal a fedélzetén az Amazonas tartománybeli Araracuara és a Guaviare tartománybeli San José del Guaviare városa között a dzsungelben.

A repülőgép roncsait, valamint a pilóta, az anya és egy vezető holttestét megtalálták.

Médiaértesülések alapján a testvérek apjukhoz utaztak látogatóba, akinek el kellett menekülnie otthonról, miután a FARC gerillaszervezet egyik szakadár csoportja folyamatosan fenyegette őt.

A hadsereg június eleji közlése szerint

a mentőcsapatok negyven nap után, a baleset helyszínétől mintegy öt kilométerre nyugatra találtak rá a gyerekekre legyengült állapotban.

A gyerekek az uitoto őslakos törzsből származnak. A hatóságok szerint helyismeretük segíthetett nekik túlélni a dzsungelben.