Halálosan megfenyegették a magyar zenészt

Ponekker Virág és Ács Dániel
Ponekker Virág és Ács Dániel
Vágólapra másolva!
Ács Dániel, művésznevén Daniel Nike igazán szerencsés férfinak mondhatta magát. Egy gyönyörű feleséget és két gyereket kapott az élettől, miközben azt csinálta, amit mindig is imádott: lemezlovasként járta a világot. Mígnem több rajongójának küldött szexuális tartalmú üzeneteket, ezt pedig a felesége nem tudta megbocsájtani.
Vágólapra másolva!

Ponekker Virág, aki egyébként énekesnő, a szakítás mellett döntött – számolt be róla a Bors. A lap körülnézett az édesanya közösségi oldalán, amiből kiderül, a rajongók fel vannak háborodva.

mégis veled akar lenni, akkor meg még ne adj isten bűntudatod legyen a gyerekek miatt, hogy nem fogadod vissza – reagált többek között egy kommentelő. Sokan kiállnak a férfi mellett, aki szerint ezt ő nem érdemli meg.

Ez nem sajnáltatás, nyilván ez az, amit valójában megérdemlek. Lehet kamu mártírnak nevezni, de továbbra is vállalom a felelősséget a gerinctelenségemmel kapcsolatban."