Óriási bajban van az NB I-ben a Fehérvár

Kecskemét, 2023. április 28. A kecskeméti gólszerzőt, Szabó Alexet (k) ünneplik csapattársai a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Kecskeméti TE-Paksi FC mérkőzésen Kecskeméten, a Kecskeméti Széktói Stadionban 2023. április 28-án. MTI/Bús Csaba
Vágólapra másolva!
A Fehérvár a Kecskemét otthonában is kikapott, így az NB I harmadik fordulója után is pont nélkül áll. Bartosz Grzelak csapata 1-0-ra kapott ki a tavalyi bajnokság ezüstérmesétől. A meccs egyetlen gólját a válogatott Szalai Gábor szerezte.

Az előző szezonban ezüstérmes Kecskeméti TE hazai környezetben 1-0-ra nyert a Fehérvár FC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A fehérvári együttes így a harmadik bajnokiját is elvesztette a szezonban, a klub történetében ilyen rossz rajtra legutóbb az 1990/91-es idényben volt példa.

Az első félidőben a Kecskemét szinte végig nagy nyomás alá helyezte a vendégeket, de ez komoly lehetőséget nem igazán eredményezett. A mezőnyfölény ugyanakkor bő tíz perccel a szünet előtt így is góllá érett, egy pontrúgás után Iyinbor fejese még a lécre pattant, de a lecsorgó labdára Szalai egy fehérvári védő és a kapus előtt csapott le, így megszerezte a vezetést.

A szünetben egyik csapat sem cserélt, de nem kellett sokat várni a fehérváriaknál a vérfrissítésre, már az 54. percben három új játékos érkezett a pályára, köztük a pénteken szerződtetett, 32-szeres válogatott Kalmár Zsolt. A DAC korábbi csapatkapitánya némi életet lehelt a vendégek játékába, de a fehérvári védelem kissé instabil lett, így mindkét oldalon több veszélyes helyzet alakult ki és mindkét gárda egy-egy kapufát könyvelhetett el.

A hajrában a vendégeket újra a léc mentette meg, majd a 88. percben pályára lépett a fehérváriaknál az 52-szeres válogatott Fiola Attila, aki márciusi térdsérülése óta volt harcképtelen. A vendégeken ő sem tudott segíteni, maradt az egygólos hazai siker.

OTP Bank Liga, 3. forduló:
Kecskeméti TE-Fehérvár FC 1-0 (1-0)
Kecskemét, 3487 néző, v.: Erdős
gólszerző: Szalai G. (34.)
sárga lap: Szalai G. (15.), Nagy K. (67.), Varga B. (80.) illetve Zeke (34.), Leoni (90.), Horváth K. (94.)

Kecskeméti TE: Varga B. - Iyinbor, Belényesi, Szalai G. - Májer (Szűcs, 81.), Kiss B. (Horváth K., 62.), Vágó (Meszhi, 62.), Szuhodovszki, Leoni - Nagy K. (Szendrei, 74.), Pálinkás (Tóth B., 74.)

Fehérvár FC: Kovács D. - Csongvai (Fiola, 88.), Serafimov, Spandler, Zeke (Szabó L., 75.) - Flores, Christensen - L. Kastrati (Karamoko, 54.), Katona M. (Kalmár, 54.), Schön (Pető, 54.) - Kodro

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 32 22 5 5 78-30 48 71
GY
D
GY
GY
V
I
2.
Paksi FC 32 16 9 7 49-41 8 55
V
V
GY
D
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 32 14 8 10 56-34 22 52
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
DVTK 32 12 12 8 50-56 -6 44
D
GY
D
V
GY
I
7.
MTK Budapest 32 12 13 7 42-61 -19 43
D
GY
V
V
V
I
8.
ZTE FC 32 12 13 7 53-58 -5 43
V
D
GY
GY
D
I
9.
Kecskeméti TE 32 12 14 6 43-44 -1 42
V
GY
D
D
GY
I
10.
Újpest FC 32 11 17 4 45-65 -20 37
V
V
V
GY
V
I
Teljes lista