Meglepő összetevőt tartalmaz a vatikáni uborka

kovászos uborka
Vágólapra másolva!
Az uborkaszezon javában tart, ezek a zöldségekről köztudott, hogy nyersen fogyasztva is megállják a helyüket, de nyáron a téli előkészületeké a főszerep. Néha érdemes a megszokott recept mellett újat is kipróbálni. A vatikáni uborka például egy egészen meglepő összetevőt tartalmaz - hívja fel a figyelmet cikkében a Magyar Mezőgazdaság.
Vágólapra másolva!

A vatikáni uborka alapvetően nem különbözik az általunk általában elkészített uborkáktól. Ropogósak és lédúsak, de érdekes édes-savanykás ízük van, és némileg eltérnek a megszokott kis sózott, savanyított vagy konzervált uborkáktól.

Mitől különleges a vatikáni uborka? Egy olyan összetevő az oka, amit az uborka mellett nem szoktunk látni, írja a lap. A vatikáni uborka egyedi ízéért a mazsola a felelős.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Hozzávalók:

  • 5 kg uborka
  • 3 evőkanál só
  • 3 liter víz
  • 500 ml ecet (10%-os)
  • 600 g cukor
  • 1 marék mazsola
  • 12-15 borsszem
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • kb. 2 teáskanál kapormag

Elkészítése: minden uborkát alaposan megmosunk, majd hosszában negyedekre vágjuk. Adjunk hozzá sót, és tegyük félre 2 órára, hogy megpuhuljon és vizet engedjen. Közben készítsük elő az üvegeket és a fedőket. A legjobb, ha nemcsak megmossuk, hanem leforrázzuk, majd nagyon alaposan megszárítjuk.

Két óra elteltével kell leönteni az uborkáról a felgyülemlett vizet. Közben forraljuk fel a vizet az ecettel és a cukorral egy edényben. A felnegyedelt uborkákat szorosan az üvegekbe helyezzük, és mindegyikbe tegyünk mazsolát, fokhagyma gerezdet, pár szem borsot és fél teáskanál kapormagot.Öntsük a sós páclét a megtöltött üvegekbe, azonnal csavarjuk rá szorosan a fedeleket, és dunsztoljuk. Pár nap múlva már fogyasztható is.

Már a középkor óta fogyasztjuk

Az uborka (cucumis sativus) egynyári, a tökfélék családjába tartozó, Kelet-Indiából (már Kr..e. ezer évvel termesztett) származó növény. Magyarországon valószínűsíthetően a 13. században jelent meg, elsőként a főúri konyhákon, napjainkban pedig a zöldség-, konzerv- és hűtőipari export jelentős növénye, termesztése jelentős, elsősorban a kiskerti természtésnek van jelentősége.

Magyarország az éves termésmennyiség alapján a 70-80. hely között áll a világ országai között, a legnagyobb termesztőországok: Kína, Oroszország, Törökország.