Éveken keresztül, rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát egy budapesti férfi

pedofil, gyerek, bántalmazás, erőszak, illusztráció
Little girl covers her face with hands and cries
Vágólapra másolva!
A 47 éves férfi 5 éven keresztül, rendszeresen megerőszakolta a nevelt lányát. A kislány még csak 10 éves volt, amikor először szexuálisan zaklatta. Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság ítélje életfogytiglani börtönbüntetésre.
Vágólapra másolva!

A férfi együtt élt a feleségével, valamint az asszony előző házasságából született lányával.

2009 és 2014 között a férfi rendszeresen megerőszakolta a kislányt.

Az ügyészség 2021 őszén emelt vádat a férfi ellen szexuális erőszak miatt. A férfi korábban Magyarországon és az Egyesült Királyságban is volt büntetve erőszakos bűncselekményekért.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 snob/Shutterstock. No use without permission./Snob

A bíróság júniusban, első fokon 8 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit. A döntés ellen az ügyészség súlyosbítás miatt fellebbezett.

Másodfokon, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt javasolja, hogy a bíróság ítélje a férfit életfogytiglani börtönbüntetésre.

Az ügyben másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla fog dönteni – írja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.