Új kötelező felszerelés jön a járművekre, nem lesz olcsó az utólagos beszerelés

Budapest, dugó, forgalom, 2023.09.04.,
Vágólapra másolva!
Készen áll egy új európai irányelv, amely 2024-től kötelezővé tenné, hogy bizonyos tonna feletti járműveket holttérfigyelő rendszerrel szereljék fel, csökkentve ezzel a kerékpárosok és gyalogosok elütésének kockázatát.
Vágólapra másolva!

Londonban már két éve él a rendelet, miszerint az effajta vezetéstámogató rendszer nélküli teherautók nem is hajthatnak be a főváros számos kerületébe. Most pedig Milánó önkormányzata döntött úgy, hogy októbertől napközben, 7.30 és 19.30 között az 5 tonnánál nagyobb tömegű személyszállító járművek és a 12 tonnánál nagyobb tömegű áruszállító járművek csak akkor közlekedhetnek bizonyos zónákon belül, ha holttérfigyelő tartozik a felszereltségük közé - írta az Autoszektor.hu.

Az intézkedést 2024 októberétől már a kisebb, 3,5 tonnát meghaladó áruszállító járművekre is kiterjesztik. Az indok, hogy a legtöbb baleset a holttérből ered. És a helyzetet még veszélyesebbé teszik az egyre növekvő számú, a semmiből felbukkanó elektromos rolleresek.

Azok számára, akiknek a jármű megvásárlása után kell gondoskodniuk az érzékelőről, több online platform is kínálja a készüléket, 150 euró (57 ezer forint) körüli áron.

Egy 20 tonnás kamion sofőrje szerint „teljesen haszontalan, mert egy kerékpár, egy parkoló motor, egy fa a mellékutcában, egy közlekedési lámpaoszlop, egy alacsony fal is mind-mind olyan dolgok, amelyek aktiválják a figyelőt és így az érzékelő folyamatosan csipog.

- véli a kamionsofőr.

A rendelettel párhuzamosan a tudatosság növelését célzó kampányokat is indítanak, hogy megértessék: az út mindenkié, és minden használójának még nagyobb felelősséggel kell közlekednie.