Látványos fényjátékok szórakoztatják majd a nézőket az új hazai sportcsarnokban - képek + videó

Egyre teljesebb pompájában tündököl Székesfehérvár új rendezvénycsarnoka, Alba Aréna, 2023 november
Vágólapra másolva!
Megtartották a fénypróbát Székesfehérvár új multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnokánál. Az épület kívülről már elnyerte végleges formáját, így roppant látványos jelenség volt a homlokzatvilágítás teljeskörű tesztelése. A homlokzat lágy, harmonikus ívein megjelenő díszvilágítás határozott karaktert kölcsönöz az aréna megjelenésének.
Vágólapra másolva!

A fénypróbán nemzeti színekbe öltöztették az épületet, amelyről egy bámulatos videót is megosztott YouTube-csatornáján a kivitelező Market Építő Zrt.

A létesítmény íves homlokzati sávjai egyesével, egyedi méretekben gyártott lamellákból állnak össze; összesen 5.272 darab egyedi lamellát helyeztek el, hat sorban. Ezt a technológiai megoldást kellett lekövetni a díszvilágítási lámpatestekkel is.

Ennek az eredménye egy 2595 méteres, egybefüggő hatást keltő, szabadon változtatható és variálható színű LED fényjáték lett. A lamellákat megfelelő szögben és fényerővel megfestő LED-pálcák 1204 darab egyedi méretben gyártott elemből állnak össze egy egységgé.

Az alkalmazott modern világításvezérlésnek köszönhetően látványos és dinamikus fényjátékokat láthat majd a közönség.

Képes összeállításunkban látványos felvételeket mutatunk az Alba Aréna fénypróbájáról:

Egyik ilyen érdekes megoldás lesz a homlokzati világításvezérlés interaktív kommunikációja és reakciója az arénában történő eseményekkel - például egy mérkőzés során.

A kivitelezési munkák a finisben vannak: a külső infrastrukturális elemek kivitelezése ütemterv szerint befejeződött. Megépült több mint 3,5 kilométer hosszú telken kívüli úthálózat, csatornahálózat, kerékpár aluljáró, valamint útcsatlakozások - írja a Magyar Építők.

Az épületen belül is befejező szakaszába értek a szakipari munkák. A küzdőtéren befejeződött a nézőtéri székek telepítése, LED Cube és LED gyűrű kivitelezése, valamint megkezdődött a palánk építése is.

Ahogy az Origo is megírta, az Alba Aréna a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapat leendő otthona lesz, illetve rendezvény- és közösségi központként funkcionál majd. Emellett 20-25 teremsportágat is ki tud majd szolgálni az időszakosan akár hatezernél több néző befogadására képes csarnok.