Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, Mátyus János, a labdarúgó OTP Bank Ligában utolsó helyezett Kisvárda vezetőedzője kedden benyújtotta lemondását. A szeptemberben kinevezett szakember távozása után Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója elmondta, ki fogja irányítani a csapatot az őszi szezon hátralevő részében.

Mátyus János a lemondását azzal indokolta, hogy "a csapatot olyan hatékonyan nem tudta kimozdítani a gödörből, mint bármelyik előző állomáshelyén". Úgy folytatta: a klub érdekeit szem előtt tartva, megköszöni a bizalmat, és távozik.

Révész Attila (balra), a Kisvárda Master Good sportigazgatója Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az M1 aktuális csatornán Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója elmondta, a közvetlen rivális ZTE-vel szembeni vereség nagyon mélyen érintette Mátyust, látta rajta, hogy nagyon csalódottá és némileg hitehagyottá vált, ezért nem is akarta győzködni.

Úgy érzi, azzal tesz a legjobbat, ha esélyt ad másnak, hátha más módszerrel jobban ki tudunk jönni a hullámvölgyből" - magyarázta.

A sportigazgató hozzátette, csak a keddi napon már 20-25 magyar és külföldi edzőt ajánlottak neki, de a naptári évből hátralévő öt mérkőzést házon belül oldják meg,

tehát ő maga, vagy az egyik akadémiai edző irányít majd, a végső megoldás azonban nem ez lesz.

A Kisvárda - amely pályája használhatatlansága miatt sokáig idegenben játszotta mérkőzéseit - két győzelemmel, egy döntetlennel és kilenc vereséggel az utolsó helyen áll. Legutóbb, vasárnap otthon kapott ki 1-0-ra a szintén a bennmaradásért küzdő Zalaegerszegtől. Mátyus idény közben érkezett a csapathoz, szeptember elejétől irányította a Kisvárdát.