A tűzoltóság barlangja lett az Év Kocsmafészke

kocsma, tűzoltóállomás, díjnyertes
A 2023-as év Kocsmája
Vágólapra másolva!
Kevin Francis, egy nyugdíjas tűzoltó, a fészerét egy kocsma másolatává alakította át, amivel díjat is nyert. 3.000 fontot (1.3 millió forint). A kocsmában a tulajdonos emléktárgyakat őriz a tűzoltóként töltött napjaiból. 
Vágólapra másolva!

Az 51 éves férfi több hónapig dolgozott hátsó kertjében a művén, ami körülbelül 3.000 fontjába került.

Az épületet azóta a 2023-as Év Kocsmafészke bajnokává koronázták.

A 2023-as év Kocsmája Forrás: Youtube

A The Engine House (gépház) nevet viselő "kocsma" a nyilvánosság előtt nem áll nyitva, felvételek tanúsága szerint Francis itt őrzi a tűzoltós szolgálati ideje alatt összegyűjtött emléktárgyait.

Felesége kérésére, hogy dobja ki a plakátokat és emléktárgyakat, a kétgyermekes apuka úgy döntött, hogy egy igazán minőségi hátsó udvari sörözőt barkácsol össze, ahol ezeket stílusosan tárolhatja. Az épület így több ezer versenytársat utasítva maga mögé a 2023-as év Kocsmája verseny első helyezettje lett.

"Élőben közvetítették a Two Fat Blokes rádióban, hogy melyik lett a győztes kocsma - én pedig meglepődve hallottam, hogy hozzám sétáltak be az eredmény kihírdetésére. Rengetegen jöttek át hozzánk gratulálni, nagy volt az öröm, egy DJ a helyszínen szórakoztatta a népet, majdnem éjfélig tartott a móka" - mesélte a férfi.

Francis felesége tanácsára kezdett bele az építkezésbe még 2017-ben, miután a padlásszobájukban már kezdett elfogyni a hely. Ide tűzoltó felszereléseket és egyéb emléktárgyakat zsúfoltak be. A férfi szülei is segítettek az építkezésben.

A kocsma a Grayshott tűzoltóállomást mintázta, ahol Francis és az apja is dolgozott.

A hely különlegességét az jelenti, hogy nagyon élethűen adja vissza a tűzoltóállomás kinézetét és légkörét. A bárpult a basingstoke-i tűzoltóállomásról származik, amelynek megépítésében Francis is közreműködött.

"Van egy sörszekrényem, ahol saját sört főzök és készítek" - mesélte Francis.

A versenyt elbíráló zsűritagok azért szavaztak a The Engine House-ra, mert abban egyértelműen látszott, hogy építője mennyire fanatikusan figyelt a részletekre, ráadásul hatalmas emléktárgy gyűjteményt halmozott fel, amiknek jelentős részét fel is használta a kocsma berendezésekor.

A The Engine House igazi inspiráció lehet minden "kocsmabarát" számára. A zsűrit igazán lenyűgözte, ahogyan Francis összeállította ennek a csodálatos hátsó kerti kocsmának a témáját.

Forrás:Daily Star