Teljesen megváltozott Beyoncé, rá sem lehet ismerni - fotó

Beyoncé a saját tervezésű fellépőruhájában
Vágólapra másolva!
Bemutatták Beyoncé Renaissance című filmjét. A premieren az énekesnő szinte felismerhetetlen volt, befestette haját, platinaszőke lett.
Vágólapra másolva!

Levetítették a Beyoncé-koncertfilmet, a Renaissance-t, amit december 1-jétől láthatnak a nézők az Egyesült Államokban a nagy tévécsatornákon. Az énekesnő, aki nem fél merész szetteket választani, egy feszülős, ezüst színű ruhában érkezett filmjének bemutatójára november 25-én Beverly Hillsben.

A rajongókat természetesen nemcsak a film, de az énekesnő és a megjelenése is érdekelte. Beyoncé platinaszőke hajzuhataga megosztotta közönséget. Volt, aki imádta, míg másnak egyáltalán nem tetszett az új hajszín. Olyan is volt, aki meg sem ismerte az énekesnőt, azt írta, háromszor kellett ránéznie a képre, hogy felismerje a világsztárt.

Nem is tudnék jobb tanárt választani a húszas éveimben. Nagyon örülök, hogy a tanítványa lehetek! Alig várom, hogy lássam a filmet. Ha az album és a turné megváltoztatta az életemet, el sem tudom képzelni, mit fog tenni a film! Gyönyörűen néz ki" – írta egy lelkes rajongó.